Ünnepélyes keretek között átadták Jászberényben az Electrolux Lehel Kft. több mint 240 millió forintból megújult szerszám- és célgépüzemét pénteken.

Gönczy Sándor, az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója elmondta: a beruházás során 1250 négyzetméter üzemrész újult meg és korszerűsödött a meglévő technológia. Három új szerszámgépet – grafitmarásra szolgáló CNC marógépet, nagy teljesítményű CNC marógépet és CNC szikraforgácsológépet – szereztek be.

Az elmúlt 25 évben 140 milliárd forintot, az idén 6 milliárd forintot ruház be a cég Magyarországon. Hajnal-Nagy Gábor, Jászberény alpolgármestere elmondta: számos vállalkozás nőtt fel a gyár mellett, amelynek kiemelt szerepe van a város gazdasági életében – tette hozzá.

Henrik Sundström, az Electrolux Porszívógyár gyárigazgatója elmondta: a beruházás azért is fontos számukra, mert ez az egyetlen műhely, amely mindkét gyárukat – a hűtőszekrény- és a porszívógyárat is – kiszolgálja. Az Electrolux jelenleg mintegy 3500 alkalmazottat foglalkoztat Magyarországon, Jászberényben körülbelül 2300 embert alkalmaznak – nyilatkozta Gönczy Sándor.

A nyilvános cégadatok szerint a jászberényi székhelyű Electrolux Lehel Kft. éves értékesítésének nettó árbevétele 2015-ben meghaladta a 275 milliárd forintot, 2014-ben több mint 267 milliárd forint volt, a bevétel túlnyomó része exportból származik. A társaság üzemi tevékenységének eredménye 1,9 milliárd forintról több mint 3,4 milliárd forintra nőtt.