Szeptemberben 11,1 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 9,0 százalékkal emelkedett a kibocsátás – jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Izzó acél a Dunaferr gyárában – fotó: dunaferr.hu

Az adatok jelentős élénkülést mutatnak az előző havi 0,3, illetve 2,7 százalékos növekedés után. Az előző hónaphoz, augusztushoz viszonyítva 3,1 százalékkal nőtt az ipar teljesítménye. A munkanaphatástól megtisztított éves adat és a havi változás mutatója szeptemberben volt a legmagasabb ebben az évben. A legnagyobb súlyú járműgyártásban, illetve a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásában jelentősen gyorsult a növekedés éves üteme az augusztusi 2,0, illetve 5,9 százalék után.

Az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása az augusztusi 3,2 százalékos visszaesés után nőtt, ám az üteme elmaradt az ipari átlagtól. Az ipari termelés az év első kilenc hónapjában 6,3 százalékkal volt nagyobb, mint az előző év azonos időszakában.

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára elmondta, hogy a magyar ipar a visegrádi országok átlagánál kétszer gyorsabban növekszik, miközben a német csökken. Kifejtette, a magyar ipari termelés bővüléséhez hozzájárul a politikai stabilitás, a kiszámítható üzleti környezet, az alapinfrastruktúrák fejlettsége, az innovációs ökoszisztéma fejlesztése, munkaerőpiachoz igazodó oktatás. Megjegyezte, miközben a német ipar csökken, addig a magyar növekszik.

A világban, így az Európai Unióban is szűkössé válik a rendelkezésre álló munkaerő, emiatt a nyugat-európai cégek nemcsak termelést, hanem kutató-fejlesztő tevékenységet is helyeznek ki Magyarországra. György László szólt arról is, hogy a világgazdasági folyamatoktól a magyar gazdaság csak ideig-óráig tudja magát függetleníteni.

s01Ipari termelés Magyarországon – forrás: KSH / MTVA / MTI

Az IMF tanulmánya szerint Magyarországon a high-tech-szektor aránya 70 százalék felett van, az ITM segíti a magyar vállalatokat, munkavállalókat abban, hogy a XXI. század követelményeinek megfelelhessenek.