Az Európai Űrügynökség újabb 65.000 Euro értékű pályázatot hirdetett meg, az idén már második alkalommal a szervezet magyarországi Technológiai Transzfer Irodáján keresztül. Olyan projektgazdák jelentkezését várják, akik űripari technológiát kívánnak átvenni új termékük vagy szolgáltatásuk fejlesztéséhez.

Az Európai Űrügynökség (European Space Agency, ESA) technológia transzfer hálózata egész Európában azon dolgozik, hogy az űrtechnológia fejlesztéseit más, nem űripari területeken, így a mindennapi életben is hasznosíthassuk. ESA Technológia Transzfer Iroda nyitás hazánk számára is lehetővé tette a technológia-átvételt a legnagyobb európai űrtevékenységgel foglalkozó szervezettől és beszállítóitól.

esaAz Európai Űrügynökség irányítóterme Darmstadt városában – fotó: ESA

Megnyitó előadásában Pócza András elmondta: a kormányzat számára kiemelt fontosságú, hogy az űrkutatásra és űriparra fordított költségvetési források a lehető legszélesebb körben hasznosuljanak, az így kifejlesztett technológiák az eredeti, űripari felhasználási célon túl az élet számos egyéb területén jobbá tegyék az állampolgárok életét. Ha az űripar technológiai eredményeit „lehozzuk a Földre”, az hozzáadott értéket jelenthet az autóipartól kezdve, az energetikai iparon, építőiparon, mezőgazdaságon át az informatikáig és orvosi műszergyártásig bel-és külföldön egyaránt. Majd hozzátette: „E célkitűzéstől vezetve hoztuk létre az Európai Űrügynökséghez történő csatlakozásunkat követő egyik első intézkedésként az ESA magyarországi Technológia Transzfer Irodáját.”

Az ESA magyar Technológiai Transzfer Irodájának feladatait Tandi Zsuzsanna, az Iroda vezetője mutatta be. Az űrtechnológiák megismertetése és azok hasznosításának elősegítése a gazdaság, az ipar, vagy a hétköznapi élet bármely területén rendkívül fontos. Az űripar „hétköznapi” hasznosítása gazdasági szempontból is értékes termékeket, szolgáltatásokat és nagy potenciállal rendelkező vállalkozásokat eredményezhet. 

A technológiai transzfer projektek finanszírozásához Magyarországon a Demonstration call elnevezésű pályázaton lehet támogatáshoz jutni az idén már második alkolmmal. A programba olyan projektek jelentkezését várják, amelyek űripari megoldást vesznek át és alakítanak a hétköznapokban is alkalmazható szolgáltatássá vagy termékké. Az idén már korábban meghirdetett pályázaton két nyertes projekt is volt: a SUPERB rövidítésű, „Satellite image process UPon rEquest from Reports on Border security“, melyet a Montana Tudásmenedzsment Kft. fejleszt ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Határrendészeti Tanszékének és a Rendőrség Tudományos Tanácsának támogatásával, a másik nyertes projekt pedig egy „Mobil 5G hullámterjedési mérőberendezés”, amelyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karán fejlesztenek ki jelenlegi és korábbi kutatásokra alapozva.

Az Európai Űrkutatási Iroda részéről Mercedes Sánchez Álvarez beszélt, aki többek között elmondta, hogy az ESA Technológia Transzfer program megvalósítása során a magyarországi vállalkozások hozzáférhetnek az ESA által tulajdonolt, iparjogvédelmi oltalommal védett portfólióhoz is. Ebben segítséget nyújt a Technológia Transzfer hálózat magyarországi irodája, akik mind a szükséges technológia felkutatásában, alkalmazhatósága elemzésében, mind a technológia átvételi tárgyalások mediálásában segítenek az érdeklődőknek.

Dr Krajnyák András, iparjogvédelmi szakértő szerint rendkívüli lehetőség a magyar vállalkozások számára, hogy lehetőségük nyílik hozzáférni az ESA tulajdonában lévő szabadalmakhoz. Az ESA Technológia Transzfer Irodája segítséget tud nyújtani ahhoz, hogy a hazai vállalkozások egy olyan high-tech innovációs adatbázishoz férjenek hozzá, ami jelentősen növelheti versenyképességüket. 

Zsombók András a Glósz és Társa Pénzügyi Gazdasági és Innovációs Tanácsadó Iroda tanácsadója bemutatta, hogy milyen célirányos eszközökkel lehet segíteni a technológia transzfer folyamatokat, a szerzői-, és iparjogvédelmi feladatoktól az innováció menedzsmenten keresztül az adókedvezmények igénybevételéig, a szellemi vagyon értékeléséig. A célirányos gazdasági és iparjogvédelmi intézkedések összessége lehetővé teszi a kutatás-fejlesztési és innovációs projektek szakszerű létrehozását és hatékony lebonyolítását. 

Az ESA magyarországi Technológiai Transzfer Irodájának pályázati felhívásáról, adatlapról  itt tájékozódhat: www.wigner.mta.hu/esa. A pályázat beadási határideje 2018. január 10. (szerda) 12 óra.