Átadták pénteken a német tulajdonú Hechinger Kft. műhelyét és raktárát.

A Hechinger Kft. új üzemcsarnoka
MTI/Bús Csaba

Az autó-, gép-, építő- és orvostechnikai ipar számára elektronikai részegységeket gyártó vállalat 1,4 milliárd forintos beruházását az állam 276 millió forinttal támogatta, így hozzájárulva hetven új munkahely létrehozásához.

Magyarország időben és jól reagált az autóipari forradalomra, így mára az elektromos átállás Európa-bajnokává vált, és jó esélye van ezt megfejelni egy világbajnoki címmel is – jelentette ki az átadó ünnepségen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tiszakécskén.

Tavaly duplájára nőtt az eladott elektromos autók száma, és elérte a hatmilliót, idén pedig meghaladja a tízmilliót. A friss előrejelzések szerint 2030-ra az újonnan eladott autóknak már nagyjából a 60 százaléka elektromos lesz a világon.

Magyarország ma már a világ harmadik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója, ez lett az első számú magyar exportcikk, és a szektor legnagyobb beruházásai még csak a következő években készülnek majd el.

A miniszter kijelentette, hogy a mostanihoz hasonló beruházások növelik az autóipar teljesítményét, amely idén eddig körülbelül 23 százalékkal bővült, termelési értéke szeptember végére elérte a 8700 milliárd forintot.