Rövid időn belül a második épületet adták át a pátyi ipari parkban, amely az Euronics műszakicikk-kereskedelmi lánc egyedi igényei szerint épült meg. A csaknem 12 ezer négyzetméteres csarnokot mintegy 2,5 milliárd forintból fejlesztette a NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt.

A közlemény szerint a pátyi ipari parkban rendezi be új logisztikai központját a magyar tulajdonú Vöröskő Kft., az Euronics kizárólagos belföldi képviselője, onnan szolgálják ki a csaknem 70 üzletből álló országos hálózatot. Az új raktárból elégítik ki a megnövekedett webáruházi keresletet is, ami jelentős termékválaszték-bővítést tesz lehetővé. A logisztikai központban mintegy 60 ember dolgozik majd a két cég keddi közleménye szerint.

euronicsMintegy 2,5 milliárd forintból épült az új csarnok – fotó: bbj.hu

Kocsis Norbert, a Vöröskő Kft. beszerzési és logisztikai igazgatója a közleményben kifejti: az új központ az eddiginél jobban igazodik a cég igényeihez, egyebek mellett a jobb kihasználhatóság, a bővítési lehetőség és a korábbiaknál alacsonyabb fajlagos költségek miatt. A vállalat tervei között szerepel egy saját üzemeltetésű logisztikai rendszer létrehozása, amelyhez szintén jó alapot kínál az új raktár.

A 12 ezer négyzetmétert meghaladó alapterületű, A kategóriás csarnokban 350 négyzetméternyi iroda is helyet kapott, és a létesítmény a későbbiekben igény szerint bővíthető. Az épületben háromféle – tömbös, állványos, illetve úgynevezett értéktári polcos – technológiát alkalmaznak, hogy valamennyi termékkategória számára a megfelelő tárolási megoldást biztosítsák.

A hatékony ki- és berakodást 16 dokkolókapu, a kamionok könnyű manőverezését pedig a nagy méretű öböl segíti: az épület környezetében több mint 16 ezer négyzetméter felületen alakítottak ki aszfalt-, illetve térkőburkolatot.

Török Zsombor, a NIPÜF Zrt. vezérigazgatója a közleményben ismerteti: az állami tulajdonú ipariingatlan-fejlesztő 2017 szeptemberében kezdte meg az előkészítő munkákat. A létesítmény klasszikus built-to-suit fejlesztés, azaz a megrendelő egyedi igényei szerinti paraméterekkel épült fel.

A pátyi beruházás Közép-Európa egyik legnagyobb iparipark-fejlesztési programjának a része, ahol a következő években több százmilliárd forint értékben jönnek létre modern, a jövő technológiáit is befogadni képes gyártó- és logisztikai létesítmények.

A NIPÜF eddig mintegy 780 hektárnyi fejlesztési területet vásárolt országszerte, és további 120 hektárról folytatnak tárgyalásokat. Több városban is zajlanak beruházásaik, az országos ipari park koncepció keretében Magyarország csaknem minden megyéjében jelen lesznek.