Új üzemcsarnokot avatott pénteken Pécsett az alapításának 35. évfordulóját ünneplő, egyebek közt elektronikai berendezések, kapcsoló- és vezérlőszekrények gyártásával foglalkozó Kontakt-Elektro Kft.

ke01A cég munkavállalói létszáma az elmúlt 6 évben a duplájára nőtt – fotó: pecsma.hu

Hirth Ferenc, a jelenleg 70 főt foglalkoztató, magyar tulajdonú cég ügyvezetője az avatási és jubileumi ünnepségen közölte: a 850 négyzetméter alapterületű üzemcsarnok öt hónap alatt készült el. Az új létesítmény a központi anyag- és áruraktár mellett helyt ad a közeljövőben pályázati támogatással beszerezni tervezett 3D-s lézerközpontnak is.

A 200 millió forintos, saját erőből megvalósított bővítésre utalva Hirth Ferenc kiemelte: igyekeznek minél több pénzt és energiát fordítani a beruházásokra és korszerű gyártóberendezésekre. Hirth Olivér, a Kontakt-Elektro másik ügyvezetője jelezte: cégük munkavállalói létszáma az elmúlt 6 évben a duplájára nőtt. A közeljövőben 10-15 villanyszerelő szakmunkás, illetve 3-4 villamos-, mechatronikus- és gépészmérnök felvételét tervezik.

Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az eseményen a vállalatot méltatva arról beszélt, hogy a magyar gazdaságnak minél több ilyen, a nagyvállalati szegmenshez közelítő családi kis- és középvállalkozásra van szüksége. A vállalat a tudást, az innovációt, az együttműködést, a minőség tiszteletét és a magas hozzáadott értéket képviseli – hangoztatta a politikus, aki külön kiemelte a vállalat exporttevékenységét.

A Kontakt-Elektro a termékeinek 65-80 százalékát exportálja. Legfontosabb vevői között gép- és berendezésgyártók ugyanúgy megtalálhatóak, mint autó-, élelmiszer-, cement-, mész- és környezetipari cégek, ipari technológiákat alkalmazó termelő vállalkozások, továbbá automatizált magasraktárak.

k01A cég a termékeinek 65-80 százalékát exportálja – fotó: pecsma.hu

A másfél hektáros területen működő társaság a pénteken átadott üzemrésze mellett korábban két, egyenként 1300 négyzetméteres gyártócsarnokot épített. A telephelyen csaknem 6000 négyzetméter építmény biztosítja a cég fejlesztő, tervező, gyártó és kiszolgáló tevékenységeihez a kapacitásokat. A nyilvános cégadatok szerint a Kontakt-Elektro Kft. 2016-ban 1,35 milliárd forint árbevételt és 202 millió forint adózott eredményt ért el. Az előző évet csaknem 1,6 milliárd forint árbevétel mellett 128 millió forint nyereséggel zárta.