A Vestfrost dán vállalat 4,4 milliárd forint beruházással bővíti a Csongrád településen lévő hűtőgépgyártó- és raktározási kapacitását, amelyhez a magyar állam 1,05 milliárd forint kormányzati támogatást ad, a beruházással 93 új munkahely jön létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

vestfrostA Csongrádon gyártott hűtők 100 százalékban környezetbarát anyagból készülnek – fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Ismertette, Magyarországon 150 dán cég több mint 230 milliárd forintot fektetett be, több mint 15 ezer magyar munkavállalót foglalkoztatnak, korszerű technológiájukkal pedig jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar gazdaság sikeresen átlépjen az új típusú gazdasági korszakba. Kijelentette: a magyar-dán gazdasági együttműködést nem terheli politikai nehézség, tavaly a magyar-dán kereskedelmi forgalom 13 százalékkal bővült, meghaladta az 1,3 milliárd eurót, az idén az első kilenc hónapban meghaladta az 1 milliárd eurót.

Szijjártó Péter felidézte, hogy a dán tulajdonos 2010-ben vásárolta meg a helyi hűtőgépgyárat, amit mára Csongrád város egyik legnagyobb ipari üzemévé fejlesztett, ahol nemcsak termelnek, hanem kutatás-fejlesztés is zajlik. A Csongrádon gyártott hűtők 100 százalékban környezetbarát anyagból készülnek, működésük során károsanyag-kibocsátásuk megfelel a nemzetközi szabályozásnak, a termékek 98 százalékát exportálják, ezért a beruházás a magyar gazdaság teljesítményében is fontos szerepet játszik – mondta a miniszter.

A tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy a rendszerváltás óta Magyarországon most először haladta meg a 4,5 milliót a foglalkoztatottak száma, a jelentős létszámbővülés elsősorban a versenyszféra beruházásainak köszönhető. Emlékeztetett arra, hogy a kormány 2010-ben 10 év alatt 1 millió új munkahely létrejöttét tartotta szükségesnek az ország versenyképességének javulásához.

Az elmúlt 8 évben több mint 800 ezer új munkahely jött létre Magyarországon, a magyar munkanélküliségi szint pedig a negyedik legalacsonyabb mutató az Európai Unióban Hollandiával holtversenyben. A miniszter kitért arra is, hogy folyamatosan növekszik a magyarországi beruházások száma, ismertetése szerint a Nemzeti Befektetési Ügynökségen (HIPA) közreműködésével Magyarországra 2015-ben 67, 2016-ban 71, 2017-ben 97 beruházás érkezett.

A sajtótájékoztatón Gattyán László, a Vestfrost Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a dán tulajdonos folyamatosan bővíti csongrádi gyárát, 175 munkavállalót foglalkoztatnak, amit a beruházással tovább növelnek 93-mal. Farkas Sándor, az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy a dán beruházás új szemléletet is meghonosít Csongrád városában, jelentős műszaki bázist képvisel a jellemzően mezőgazdasági területen.