A 2018/19-es tanévben a korábbinál másfélszer több duális képzési helyet hirdet meg az Óbudai Egyetem – közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel.

A Boch telephelyén már gőzerővel halad a képzés – fotó: kepzes.boschmiskolc.hu

Mint írták, az Óbudai Egyetem hat karán összesen 371 duális képzési helyre lehet jelentkezni a 2018/2019-es tanévben. A műszaki, informatikai és gazdasági képzéseket a piaci igényekhez igazodó, újszerű oktatási módszerekkel, gyakorlatorientált formában, kreatív labormunkákkal és szoftveres támogatással oktatja az egyetem. Az egyetem duális képzése a székesfehérvári Alba Regia Műszaki Karon indult három éve, 19 meghirdetett gyakornoki hellyel, 2017 szeptemberétől pedig már az intézmény mind a hat karán választhatóvá vált ez a képzési forma – emlékeztettek. 

Réger Mihály, az Egyetem rektora a duális képzési program kezdeti eredményeit biztatónak tartja, a tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy ebben a képzéstípusban részt vevő hallgatók átlagosan egy érdemjeggyel jobbat érnek el a hagyományos képzésben tanuló társaiknál, több kreditet vesznek fel és teljesítenek. Az Óbudai Egyetem országszerte közel hatvan hazai és multinacionális céggel kötött együttműködést a hallgatók elhelyezkedésének érdekében – tették hozzá.

A közleményben kitértek arra is, hogy az egyetem 2017-ben létrehozott új képzési helyén, a Salgótarjáni Képzési és Kutató Központban Észak-Magyarországon egyedülálló, modell értékű oktatási rendszer kiépítése zajlik. Ennek első lépése tavaly a műszaki felsőoktatási szakképzés elindítása volt, amelyet idén a mérnökinformatikus alapszak meghirdetése követ. Mindkét szakon a hallgatók a helyi gazdasági szférával szoros együttműködésben folytathatják tanulmányaikat. A duális helyekre a rendes felvételi eljárásban lehet jelentkezni, további információk az egyetem honlapján érhetők el – jelezték.