Dolgozókat szállító elektromos autóbuszt állítanak tesztüzembe a Mátrai Erőmű térségében - jelentette be a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára a Mátrai Erőmű előtt, a járművet bemutató szerdai sajtóeseményen.

BYD elektromos busz a Zöld Busz Program sajtótájékoztatóján az MVM Mátra Energia Zrt. főbejáratánál Visontán 2022. szeptember 21-én. 
MTI/Komka Péter

Steiner Attila hangsúlyozta: Magyarország villamosenergia-ellátásának egyik alappillére az erőmű. A kormány ezért határozott úgy az energiaválságra reagálva, hogy az MVM-csoportot, ezen belül a visontai vállalatot is megnövelt, lignitalapú villamosenergia-termelésre hatalmazza fel. A döntés célja, hogy a helyben előállított villamosenergia minél inkább elérhető legyen Magyarországon - mondta.

Ezzel párhuzamosan az erőmű modernizálásának tervéről sem tett le a kabinet: fontos energiaellátás-biztonsági szempont, hogy a létesítménynek legyen hosszútávú jövőképe - fogalmazott a politikus, hozzátéve: az ennek érdekében megkezdett munka "töretlenül halad előre".

Steiner Attila szerint ezt példázza a bemutatott új autóbusz is, hiszen a helyben megtermelt villamos energia felhasználási körét jelentősen bővítik a dolgozókat szállító járműpark korszerűsítésével.

Az elektromos hajtású közlekedési eszközök számának és részarányának növelése az energiaimport-kitettség csökkentésére törekvő magyar energiastratégiának is része - mondta.
Emlékeztetett: a hazai szén-dioxid-kibocsátás 20 százaléka a közlekedési szektorból ered. A két éve indított Zöld Busz Program is a kibocsátás és az ország energiafüggőségének csökkentését szolgálja - mutatott rá. Az eddig kizárólag helyi, illetve elővárosi közlekedésben kipróbált elektromos buszokkal szemben a Mátrai Erőműnél szolgálatba álló jármű egy "úttörő kezdeményezés" része, hiszen a környék 13 településéről szállítja majd a vállalathoz az itt dolgozókat - tájékoztatott az államtitkár jelezve: az elektromos buszok előnye, hogy nem bocsátanak ki szennyező anyagot és üzemeltetésük körülbelül 60-70 forinttal olcsóbb kilométerenként a hagyományos meghajtású autóbuszokénál. Ezért a későbbiekben a Mátrai Erőműnél is az elektromos buszok számának bővítését tervezik - közölte Steiner Attila.

Weingartner Balázs József, a Hungarian Motorsport and Green Mobility Development Agency (HUMDA) elnök-vezérigazgatója az eseményen elmondta: BYD K7U típusú midi elektromos buszt a Mátrai Erőmű dolgozóinak szállítására használják az első körben szeptember 30-ig tartó, majd az év végéig még egy újabb egyhónapos tesztidőszakban. A 125 kilowattórás akkumulátorral szerelt, mintegy 100 millió forint értékű, 22 ülőhellyel és további 36 állóhellyel rendelkező jármű hatótávolsága 150-200 kilométer - tájékoztatott.

Oravecz Zsolt, az MVM Mátra Energia Zrt. vezérigazgatója az eseményen arról beszélt: az elmúlt időszakban az erőmű járműparkját jelentős fejlesztették. Jelenleg 17 elektromos autót használnak és az ehhez szükséges töltőkapacitást is kiépítették. A következő lépés a 800-900, tömegközlekedést igénybe vevő dolgozó munkába járását segítő járművek korszerűsítése - jelentette ki. Ennek nyitánya az első elektromos midibusz tesztüzembe állítása, melynek üzemeltetési tapasztalatait elemezve céljuk hosszabb távon a dolgozókat szállító teljes buszflottát, azaz mintegy 30 járművet elektromos hajtásúra cserélni - tette hozzá.