Elkészült a 3 milliomodik kerékpár az Accell Hunland Kft. tószegi gyárában – jelentette be Vass  Attila, a társaság ügyvezető igazgatója a cég csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az online sajtótájékoztatón Magyarországot "igazi elektromos kerékpár exportőrnek" nevezte, egyben gratulált a társaságnak. Hozzátette: Magyarországon tavaly körülbelül 3500 elektromos kerékpárt adtak el és több mint 350 ezer elektromos kerékpár készült. Ez döntő részben az Accell Hunland Kft.-nek köszönhető, hiszen a cég önmaga 270 ezer elektromos rásegítésű kerékpárt gyártott – fűzte hozzá. Elmondta, hogy a kormánybiztosság E-biciklizd be Magyarország nemzeti parkjait! címmel indított programot, az ehhez szükséges kerékpárok beszerzésére kiírt közbeszerzésen az Accell Hunland Kft. nyert, így a tószegi gyárban készült 210  elektromos biciklivel lehet majd körbejárni az ország nemzeti parkjait.

accellAccell Hunland Kft. tószegi gyárában – fotó: Nagy Attila / Index

Révész Máriusz szerint "Európában egy kerékpáros forradalom zajlik", míg hét évvel ezelőtt Németországban 4000 e-kerékpárt adtak el, addig tavaly már 1 millió 200 ezret. Emlékeztetett, hogy Németországhoz, Ausztriához, Olaszországhoz, Franciaországhoz hasonlóan Magyarországon is meghirdették az elektromos kerékpár-vásárlási programot, erre a célra 1 milliárd forintot biztosítottak uniós forrásból. A megjelent pályázati kiírás szerint pedálszenzoros kerékpár esetén 90 ezer forint, nyomatékszenzoros kerékpárnál 150 ezer forint támogatást nyújt az állam a vásárláshoz.

A kormánybiztos kitért arra: szeretnék, hogy a következő időszakban adószabályokkal ösztönözzék céges kerékpárflották – akár elektromosak – megvásárlását. Az erről szóló tárgyalások már megkezdődtek. Révész Máriusz szerint az Accell Hunland Kft. Magyarországon eladott kerékpárjainak száma akár meg is százszorozódhatna. Mint mondta: kormányzati szinten mindent el fognak követni annak érdekében, hogy a Magyarországon gyártott e-bicikliket vásárolják a magyarok.

René van Hell, a Holland Királyság magyarországi nagykövete az online sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az Accel Hunland egy multinacionális cég, amelynek központja Hollandiában van, de több száz munkavállalót alkalmaz Tószegen is. A nagykövet közölte: megpróbálnak a magyar kormányzattal együttműködve minél több befektetést Magyarországra hozni a kerékpározás népszerűsítése érdekében.

Jeroen J. Both, az Accell  Group ellátási lánc vezetője elmondta:: a kétezres évek végén helyezték át Németországból Magyarországra a gyártásukat, egyben növelték a kapacitást is. A cég tavaly mintegy 1 millió biciklit adott el világszerte, ennek 46 százaléka e-kerékpár volt. A magyarországi üzemben 27 ezer négyzetméteren folyik a gyártás, és 98,5 százalékban e-kerékpárokat készítenek, az első millió kerékpárt 8 év alatt, a második kétmilliót kevesebb mint 5 év alatt gyártották – mondta el Vass Attila, az Accell Hunland Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette, hogy az ilyen arányú kapacitásnöveléshez szükség volt létszámnövekedésre is: jelenleg 450 saját alkalmazottuk van, a dolgozók létszáma szezonban eléri az akár 700-at is.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében a 2018-as eredmények alapján a harmadik legnagyobb cég volt az Accel Hunland Kft., az ügyvezető igazgató szerint a tavalyi eredmények alapján ezt a pozíciót meg tudják tartani. Kérdésre elmondta: négy hazai beszállítóval dolgoznak. Az egyik a termékeik ötven százalékának elektromos rendszert szállító Bosch, a másik a Ryde, amely a felniket szállítja szintén körülbelül ötven százalékban. A Dunapack a csomagolóanyagokat szállítja, kisebb beszállítók pedig a kerékpárok küllemét meghatározó matricákat.

A kft. honlapján szereplő adatok szerint a cégcsoport legismertebb márkái: Batavus, Sparta, Koga (Hollandia); Ghost, Haibike, Winora, Sinus (Németország); Raleigh, Diamondback (Egyesült Királyság, USA, Kanada); Lapierre (Franciaország); Tanturi (Finnország); Atala (Olaszország), Redline (Amerikai Egyesült Államok). A nyilvános cégadatok szerint az Accel Hunland Kft. értékesítésének nettó árbevétele 2019-ben  meghaladta a 315 millió eurót (100 milliárd forintot), a bevétel nagy része exportból származott. A társaság adózott eredménye tavaly  4 millió 172 ezer euró (több mint másfél miliárd forint) volt.