Csaknem 210 millió forintos támogatásból építhet új csarnokot és szerezhet be gépeket a hulladékfeldolgozással, valamint bérraktározással foglalkozó, körösladányi székhelyű Polyter-Mix Kft.

Fotó: Polyter-Mix Kft.

Az összegből legkésőbb jövő nyár végéig felépítenek egy  raktárcsarnokot, és vásárolnak négy, különböző típusú személyemelő gépet, valamint egy homlokvillás targoncát. A csarnokra napkollektort is telepítenek.

A Brulichné Csaba Viktória cégvezető elmondta, folyamatosan igény van üres raktárakra, közel van hozzájuk például a Henkel gyár, "ők már alig várják, hogy elkészüljünk". Az új csarnokot emellett a beérkező hulladék és késztermék tárolására is használni fogják. A cég a későbbiekben szeretne új számítástechnikai rendszert is telepíteni.

A Polyter-Mix Kft. 2006 januárjában alakult, fő tevékenysége a műanyag hulladék begyűjtése, feldolgozása és újrahasznosítása, valamint a raktározás és logisztikai feladatok ellátása a raktárcsarnokokban.

A cég saját tulajdonú, 6,86 hektáros, összközműves ipari területen működik a Békés megyei Körösladányban. A területen nyolc, összesen kilencezer négyzetméter alapterületű, betonozott felületű épület található, amelyek hőszigetelt és részben tűzvédelmi rendszerrel ellátott üzemcsarnokok. A telephely 1 MW kapacitású saját áramellátással és tűzivíz rendszerrel rendelkezik, egyszerre akár nyolc kamion fogadására képes.

A társaság éves mennyiségben mintegy 2000 tonna polietilén fóliahulladékot dolgoz fel újrahasznosítás céljából. A beérkező - elsősorban ipari, kisebb mennyiségben lakossági - hulladékból a feldolgozás során (a mosórendszer és regranuláló gépsorok segítségével) újrahasznosított regranulátumot állítanak elő, amelyet több magyarországi cégnek értékesítenek.

Eddig öt sikeres telephely-fejlesztési, három technológia-fejlesztési, valamint egy munkahely-teremtési uniós és hazai finanszírozású projektjük volt több mint félmilliárd forint értékben. Ezek segítségével építették üzem- és raktárcsarnokaikat, belső úthálózatot hoztak létre; és korszerű, környezetbarát, termelő- és energiatakarékos anyagmozgató eszközöket vásároltak.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a vállalat értékesítésének nettó árbevétele 2019-ben 362,3 millió volt, ami 2020-ban 262-re csökkent. Adózott eredménye ugyanezen időszak alatt 19,5 millióról 43,3 millió forintra nőtt.