Egy katonai műholdat szállító, Szojuz-2.16 típusú hordozórakétát bocsátottak fel a pleszecki űrrepülőtérről – közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.

soyuzEgy új kémműholdat állítottak vele pályára – fotó: Roszkozmosz

A tárca tájékoztatása szerint a hordozórakéta rendben pályára állított egy Koszmosz típusú, 2528-as sorszámú műholdat, amellyel a kapcsolat zavartalan. Az katonai űrbázisról felbocsátott eszközt az orosz űrerők felderítési főközpontja tartja ellenőrzése alatt.

Most először bocsátottak fel ismét Szojuz típusú űrrakéta-rendszert az október 11-én Bajkonurban bekövetkezett baleset óta. Akkor, nem sokkal a felbocsátása után, kényszerleszállást hajtott végre a Nemzetközi Űrállomásra elindított Szojuz MSZ-10 orosz űrhajó, a fedélzetén Alekszej Ovcsinyinnel és Nick Hague-gel. Az orosz és az amerikai űrhajós épségben ért földet az ejtőernyővel fékezett visszatérőkabinban.

A Szojuz űrhajók az egyetlen utánpótlási eszközt jelentik a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomásnak, amióta a NASA amerikai űrügynökség 2011-ben befejezte űrsiklóprogramját, de orosz közlés szerint az űrállomás jelenlegi személyzete jövő nyárig elegendő tartalékokkal rendelkezik. A mostanit megelőzően legutóbb 35 éve történt hasonló baleset Szojuz típusú űrhajóval.