Több mint hétszázmillió forintos technológiai fejlesztést hajt végre az üveghulladék-hasznosítással foglalkozó orosházi Re-Glass Kft. – tájékoztatta a cég ügyvezetője kedden az MTI-t.

Az orosházi Re-Glass Kft. telephelye – fotó: reglass.hu

Aszódi Ferenc elmondta, a fejlesztést 550 millió forint hitelből és 167 millió forint saját forrásból valósítják meg. A zöldmezős beruházás részeként építenek egy 600 négyzetméteres csarnokot, amihez lebetonoznak egy 3500 négyzetméteres teret, amely magába foglalja az alapanyag és a termék tárolásához szükséges támfalrendszert is.

Az új, okosüzemként működő, automata szabályozórendszer révén a szennyezett lakossági csomagolású üvegeket is fel tudják dolgozni. Így a Békés megyei hulladékkezelő Dareh-től, valamint más közszolgáltatótól is tudnak nagyobb mennyiségben üveghulladékot vásárolni. Az újrahasznosított anyag 90 százalékát az orosházi öblösüveggyár használja fel alapanyagként – magyarázta.

Az ügyvezető elmondta, jelenlegi kapacitásuk révén évente mintegy 25 ezer tonna sík- és öblösüveg-hulladékot tudnak feldolgozni, amit eddig döntő részben ipari üzemektől szerezték be. Az új technológia révén – a tervek szerint 2-3 év alatt – további 10-15 ezer tonna, szennyezett üveghulladékot is fel tudnak majd dolgozni.

A tisztább, egyneműbb, szennyeződés mentes anyagok ára kedvezőbb a piacon, így a beruházás várhatóan bevételnövekedést jelent majd a cégnek, emellett európai uniós követelmény is az üveghulladék nagyobb fokú újrahasznosítása, amiből kapacitáshiány van Magyarországon – mondta Aszódi Ferenc. A cég jelenleg 22-25 munkavállalóval üzemel, a beruházás révén további 4-5 dolgozót vesznek fel. A fejlesztés várhatóan ez év végére fejeződik be, az ügyvezető reményei szerint a tesztüzem ősszel elkezdődhet.

A Fer-Marik Kft., amely 2019 óta viseli a Re-Glass nevet, síküvegek begyűjtésével, kezelésével és hasznosításával foglalkozik. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a vállalat 2018-ban 306 millió forintos árbevételt produkált, adózott eredménye 66 millió forint volt.