Az 50 kW feletti teljesítménnyel rendelkező szolárparkok esetében is elvárás a villamosenergia-hálózat távfelügyeleti rendszerébe történő integrálása. Mindez elképzelhetetlen az olyan hibakeresési intelligencia nélkül, melyet a Phoenix Contact az ELMŰ számára épített ki mintegy 2 500 000 fogyasztót érintő szolgáltatásában. Ennek köszönhetően tavaly több mint 700 000 ügyfélnél sikerült a jelentkező hiba beavatkozási idejét 3 perc alá szorítani.

Szerencsére inkább már csak régi emlékként él a fogyasztókban, hogy olykor akár órákra is „elment” az áram. A kényszerű szünet kiiktatása azért volt lassú, mert a zárlatot vagy üzemzavart a szolgáltató szakembereinek manuálisan kellett megtalálnia, majd a helyszínre történő kiszállással elhárítania. A villamosenergia-hálózatokba épített korszerű eszközök révén azonban a hiba helyének meghatározása ma már gyakorlatilag azonnalivá és automatikussá vált.

p01ILC 150 GSM/ GPRS vezérlő – fotó: sakkom.hu

Az ELMŰ-nél 2010-ben indult az a projekt, melynek eredményeként a hálózaton jelentkező hiba beavatkozási idejét 30 percről 3 perc alá sikerült szorítani. „Az alkalmazott megoldás lelke a mintegy 1250 állomásba beépített Phoenix Contact ILC 150 GSM/GPRS vezérlő. Lényegében ezzel a szolgáltató képessé vált a hálózat állapotának teljes körű felügyeletére és szükség esetén annak módosítására is.

Probléma esetén a műszaki csapat már nem hosszas hibakeresésre, hanem gyors elhárításra indul, míg a központban a probléma helyének meghatározása révén azonnal visszakapcsolhatók a zárlatmentes szakaszok. Így a kiesés nagyságrendekkel kevesebb fogyasztót érint, ráadásul őket is rövidebb ideig” – avat be a korszerű villamosenergia-hálózat üzemeltetésébe Pálos Gábor, a Phoenix Contact magyarországi képviseletének vezetője.

A megoldás persze nemcsak a fogyasztóknak kedvez, az ilyen hálózat alacsonyabb költséggel üzemeltethető, a maximális hibaelhárítási idők teljesítésével elkerült bírságokról már nem is beszélve. Ez utóbbi kapcsán ugyanis a Magyar Energetikai és Közmű- Szabályozási Hivatal – az Európai Uniós szabályozással összhangban – kötelező „szintidőket” ír elő, ezek teljesítése pedig elképzelhetetlen az ELMŰ-nél is bevezetett rendszerek nélkül.

A naperőműves hálózatoknak is kötelező az automatikus hibajelzés
A napelemek árának csökkenése és az ehhez társuló támogatások az elkövetkezendő években jelentősen növelhetik a megújuló energia alkalmazását Magyarországon. A házi erőművek mellett a társasházi fejlesztések esetében is egyre gyakoribb a napelemrendszerek telepítése. Ezen kiserőműveknél a teljesítmény gyakran már 50 kW feletti, azaz ilyen esetekben a naperőmű parkot már középfeszültségű villamos hálózatra kell csatlakoztatni, ami extra technológiai elvárásokat támaszt a projekt tervezőivel, illetve kivitelezőivel szemben.

p02A vezérlő beépítve – fotó: sakkom.hu

„Lényegében az 50 kW feletti teljesítményre képes szolár erőművek esetében szintén kötelező kiépíteni a hálózat állapotának intelligens felügyeletét biztosító megoldást. Enélkül ugyanis lehetetlen az áramszolgáltatói rendszert a mindenkori üzemállapotnak megfelelően, optimálisan üzemeltetni. Ráadásul az áramszolgáltatók maguk is a csatlakozás feltételeként szabják meg az okos távfelügyetelet” – tette hozzá Pálos Gábor. Hiába tehát a jogszabályban is megfogalmazott kötelező átvétel rendszere, a szolgáltatók megtagadhatják a szolárpark csatlakozását, ha az a beruházás keretében nem biztosítja a távfelügyeleti rendszerébe történő integrálását.

A Phoenix Contactról:
Az 1923-ban Németországban alapított Phoenix Contact az elektromos csatlakozástechnika, a jelillesztés és -átvitel, a túlfeszültség-védelem és az automatizálási technológiák meghatározó globális szereplője, kínálatában több mint 60 ezer termék található. Világszerte 50 leányvállalat és 30 képviselet gondoskodik a szakértő tanácsadásról és a pontos szállításról. A Phoenix Contact elmélyülten foglalkozik a technológiai és a kapcsolódó társadalmi változásokkal is: csaknem 100 éves gépgyártási és automatizálási tapasztalattal a hátuk mögött már ma a holnap intelligens termelésén dolgoznak.