Kilenc milliárd forintra pályázathatnak a vállalkozások, és 100-600 millió forint támogatást nyerhetnek képző központok létrehozására, működtetésére, és az ehhez szükséges infrastrukturális fejlesztések megvalósítására – tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t.

ppKépünk illusztráció – fotó: pexels.com

A Vállalati képző központok rendszerének fejlesztése és működtetése pályázatot a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) részeként hirdették meg – közölte. Rákossy Balázs elmondta, hpgy a vállalkozások munkavállalóik mellett beszállítóik és külső munkavállalók képzésére is fordíthatják a pénzt. Az államtitkár szerint a támogatással azt szeretnék elérni, hogy a versenyszféra átlagánál alacsonyabb keresetű munkavállalók munkahelyi készségeinek és kompetenciáinak javítása révén növekedjen a vállalkozások versenyképessége.

Az államtitkár szerint fontos, hogy a vállalkozások, saját forrásaikat kiegészítve, minél több belső és külső munkavállalót, illetve a betöltetlen állásaikra felvehető álláskeresőt, közfoglalkoztatottat és inaktív személyt vonjanak be a képzésbe. A képzést is tekintsék vállalkozásukba történő befektetésnek, különösen azon megyékben, ahol jelentős a munkaerő-tartalék – ismertette. A támogatási kérelmeket április 3-tól május 4-ig lehet benyújtani.