Dancsó József, az EXIM operációs vezérigazgató-helyettese a közlemény szerint megjegyezte: az együttműködés különösen fontos a hazai cégek számára, mivel az Európai Unió 2020-as finanszírozási időszakának megszűnésével várhatóan csökkennek a közösségi források.

Képünk illusztráció – fotó: pexels.com

Komoly eséllyel indulnak a magyar cégek a nemzetközi közbeszerzési eljárásokon, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknál (EBRD) például tizenegy magyarországi cég közel 138 ezer euró értékű tendert nyert el tavaly – tájékoztatta az MTI-t pénteken az EXIM annak apropóján, hogy csütörtökön az EBRD-vel közösen workshopot tartottak a vállalkozások számára.

A közlemény szerint az EBRD 2017-ben összesen 989 millió euró értékű beszállítói és kivitelezői pályázatot írt ki, míg tanácsadói szolgáltatásokra megközelítőleg 111 millió euró értékű szerződést írtak alá.

Dirk Plutz, az EBRD vezető közbeszerzési szakértője az eseményen a közlemény szerint bátorította a magyar cégeket a közbeszerzésiken való részvételre. A workshopon, amelynek célja az volt, hogy a magyar vállalatok megismerhessék az EBRD közbeszerzési szabályait, 50 cég 70 képviselője vett részt.