A Sanmina 6,2 milliárd forintból fejleszti tatabányai gyárát 2022-ig, a beruházáshoz a kormány 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá.

sanminaA kormány 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járult hozzá a bővítéshez – fotó: Sanmina Tatabánya / facebook.com

Az elektronikai eszközöket gyártó amerikai cég beruházását bejelentő budapesti sajtótájékoztatón csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az állami hozzájárulást azzal indokolta, hogy a fejlesztéssel néhány éven belül 220 nagy hozzáadott értéket teremtő munkahely is létrejön. 

A tárcavezető újabb sikertörténetnek nevezte, hogy innovatív autóipari befektetést hoz Magyarországra a világ egyik legjelentősebb beszállítója, amely világszerte 25 országban 75 gyárat működtet és 47 ezer embernek ad munkát. A miniszter hangsúlyozta, hogy a gazdasági siker feltételeivel együtt a gazdasági verseny feltételei is teljesen átalakultak, beruházók versenyt futnak a legújabb technológiákért, az országok pedig a legújabb technológiákat alkalmazó vállalatokért. A kormánynak – tette hozzá – arról kell meggyőznie a cégeket, hogy a legújabb technológiákat itt fejlessze ki és alkalmazza először, hogy az így elért eredmény Magyarország sikere is legyen.

A Sanmina meggyőzésében az alacsony adóterhek, a korszerű oktatás és szakképzés és a rugalmas munkaerőpiaci szabályozás mellett segített az is, hogy Tatabánya nehézipari hagyományai megfelelő alapot jelentenek a korszerű beruházásokhoz – tette hozzá. Szijjártó Péter üdvözölte, hogy a Sanmina beruházása megerősítette az amerikai vállalatok második helyét a befektetők között, hiszen a legfontosabb EU-n kívüli magyar exportpiacnak számító Egyesült Államokból 1700 vállalat 100 ezer munkahelyet működtet Magyarországon. Az idei első fél évben 8 új amerikai beruházás 1250 új munkahelyet hozott létre – tette hozzá.

Bencsik János (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője, Tatabánya volt polgármestere szerint a Sanmina tatabányai működése cáfolja azt a vélekedést, hogy a multinacionális vállalatok jönnek és mennek egyik országból a másikba, de sehol nem telepednek meg tartósan. A cég a haszon jelentős részét pedig helyben ismét befekteti – tette hozzá. A vállalat ráadásul már nem csak összeszerelő tevékenységet végez Magyarországon, hiszen a tatabányai üzemben a hozzáadott érték aránya és a szakértelem jelentősége egyre nagyobb – jelezte. Üdvözölte azt is, hogy a magyar menedzsment is helyet kapott a nemzetközi hálózattal rendelkező cégben.

sanmina01Hoffmann Károly, a Sanmina tatabányai üzemének ügyvezető igazgatója – fotó: Soós Lajos / MTI

Hoffmann Károly, a Sanmina tatabányai üzemének ügyvezető igazgatója közölte, hogy a befektetési összegből elsősorban világszínvonalú, automatizált gyártósorokat vásárolnak. A Sanmina az elmúlt 5 évben több mint 7 milliárd forintot fektetett be Tatabányán, az ottani üzem így mostanra a cég legnagyobb európai gyártóbázisa – tette hozzá.

A kaliforniai székhelyű, autóelektronikai és telekommunikációs berendezéseket gyártó Sanmina-SCI tavaly októberben, magyarországi működésének 20. évfordulóján jelentette be, hogy csaknem 200-zal emeli alkalmazottai létszámát Tatabányán, és új gépsorokat telepít. Az összesen 40 ezer négyzetméternyi üzem mellett a Sanmina az alsózsolcai ipari parkban további 30 embernek ad munkát precíziós fémmegmunkálással, telekommunikációs kapcsolószekrények, bázisállomások összeszerelésével foglalkozó üzemében. Az 1980-ban alapított cég globális árbevétele 2016-ban meghaladta a 6,5 milliárd dollárt, a tavalyi üzleti évben megközelítette a 7 milliárd dollárt.