Szerdán és csütörtökön rendezik a Műegyetemi Állásbörzét, ahol az érdeklődők hazai és külföldi álláslehetőségekkel, valamint szakmai gyakorlati lehetőségekkel találkozhatnak egy helyen.

bmeTöbb mint 140 cég vesz részt az idei állásbörzén – fotó: muegyetemiallasborze.hu

A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint pályakezdőknek 106, tapasztalattal rendelkező munkavállalóknak 101, míg hallgatóknak 81 kiállító kínál nyitott pozíciókat. Az előzetes felmérés szerint a több mint 140 résztvevő cég legnagyobb számban informatikusokat, villamosmérnököket (74) és gépészmérnököket keres, de más végzettséggel rendelkezőknek is bőven van miből válogatniuk.

Kiss Gergő, a Műegyetemi Állásbörze szervezője kiemelte: a munkaadók sokszínűségét jellemzi, hogy foglalkoztatottságuk 3 és 37 ezer fő között mozog, a vállalatoknál foglalkoztatott felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya átlagosan 62,8 százalék.

A sikeres álláskereséshez nélkülözhetetlen felkészülést ingyenes tanácsadásokkal és előadásokkal is segítik a helyszínen. Az esemény ingyenes és nyitott bárki számára, aki aktívan állást, gyakornoki pozíciót keres, vagy aki csupán tájékozódni szeretne a munkáltatók igényeiről és a könnyebb elhelyezkedés feltételeiről.

A legtöbb állásajánlat online is elérhető a www.allasborze.bme.hu oldalon, így már a rendezvény előtt érdemes böngészni a kiállítók által kínált pozíciók között, hogy céltudatosan lehessen felkeresni minél több, számunkra releváns lehetőséget kínáló standot.