A tavalyi 8 ezer milliárd forintos rekordösszeget jelentősen meghaladva a 10 ezer milliárd forintot is elérheti a magyarországi autóipar éves termelési értéke – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, az Automotive Logistics Közép és Kelet Európa 2018 Fórumon.

Egy frissen elkészült Vitara a Suzuki esztergomi gyárában – fotó: suzuki.hu

Szijjártó Péter szerint az ágazat termelési rekordját az eddig érkezett beruházások mellett az újabb autóipari befektetők érdeklődése valószínűsíti. A magyar gazdaság számára kulcsfontosságú kivitelben és a növekedés fenntartásában továbbra is kulcsszerepet játszanak a belföldön működő autógyárak és autóipari beszállítók – tette hozzá. A miniszter egyértelmű sikernek nevezte, hogy Magyarország most először került be a világ autóexportjának 90 százalékát előállító húsz legnagyobb autóexportőr állam közé.

A kormány – mint fogalmazott – minden feltételt megteremtett annak érdekében, hogy Magyarország az autóipar innovatív korszakában is sikeres lehessen, támogatja az elektromos és önvezető autók fejlesztését, gyártását és elterjedését. Az intézkedések közül kiemelte a beruházásösztönzési rendszert és a szükséges infrastruktúra kiépítését. Megjegyezte, hogy az autóipar technológiai és digitális változásai a világgazdaság egészének átalakulását vezérlik.