A magyar gazdaság jelenlegi és jövőbeni teljesítménye lehetőséget ad arra, hogy  segítséget kapjon a hazai kis- és középvállalkozói szektor a felzárkózáshoz az európai uniós versenytársaikhoz – mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) elnöke az MTI-nek, miután nemrégiben értékelték a vállalkozók helyzetét.

Képünk illusztráció – fotó: pexels.com

Hangsúlyozta, örülnek annak, hogy a magyar gazdaság lendületbe jött, tavaly az utolsó negyedévben a magyar GDP 5 százalék feletti növekedést ért el az előző év azonos időszakához képest, és az Európai Unió bővülésének motorjává vált.

Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy még mindig van bőven tennivaló a hazai kkv-szektor felzárkóztatásáért, hiszen rendkívül alacsony szintről indult a folyamat a rendszerváltás után, és még most is 40 százalék körüli a termelékenységi mutatójuk. Megközelíteni sem tudják a bérek, a versenyképesség, a minőség, a technológiai korszerűsítés területén a fejlett országok kkv-szektorának szinvonalát – hívta fel a figyelmet Vadász György.

A Magyar Iparszövetség elnöke szerint arra lehet számítani, hogy a következő európai uniós fejlesztési ciklusban Magyarország is kevesebb támogatást kap, ezért a csökkenő anyagi lehetőségekből a minőségi fejlesztésekre kell törekedni. Ne az legyen a fő szempont, hogy új gyárak épüljenek, hanem az, hogy az üzemekben korszerű technológiát, gépsorokat használjanak, amelyek kiváltják a kézi munkaerőt.

A digitalizáció, a robotizáció nem megy a foglalkoztatottság kárára, mert még mindig vannak a gazdaságnak olyan területei, mint például a szolgáltatás, a vendéglátás, az idegenforgalom, amelyek munkaerőhiánnyal küzdenek – mondta Vadász György. Hangsúlyozta, egyre több hazai mikro- és kisvállalkozás tudott előrelépni a versenyképesség területén, termékeit, szolgáltatásait már a nemzetközi piacon is el tudja adni. A versenyhátrány leküzdésében kedvező változást jelentenek az adózásban bevezetett könnyítések, ugyanakkor a magyar bérterhek még mindig magasak, remélhetően ebben is lesznek változások.

iptIpari termelés Magyarországon – forrás: KSH / MTVA / MTI

Nehéz időszak jön, de remélhetően a magyar gazdaság lendületben marad, a piac tisztulni fog, és olyan felemelkedés lesz a gazdaságban, amely lehetővé teszi, hogy a családok magasabb életszínvonalon, jobb kereseti viszonyok mellett, kedvező piaci feltételek között tudnak majd boldogulni – fogalmazott Vadász György.