Debrecen az átgondolt stratégiai építkezés eredményeként ma már az első számú beruházási célpont nemcsak Magyarországon, hanem Közép-Európában is – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az elektronikai National Instruments (NI) debreceni szolgáltató központja új épületének átadásán.

ni01Az amerikai National Instruments (NI) debreceni szolgáltatóközpontja új épülete az átadása napján, 2019. november 14-én – fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

A miniszter elmondta: az NI Hungary mintegy 5,5 milliárd forint értékű beruházásához, amellyel 216 új munkahelyet teremtettek, a kormány 2,5 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatást nyújtott. Az idén 1481 milliárd forint beruházás érkezett az országba – összegezte Szijjártó Péter, megjegyezve, hogy "az idén beruházási és export rekordot ünnepelhetünk".

A tárcavezető szerint a modern kori ipari forradalom olyan új technológiákat hoz be a mindennapi használatba, amelyről "korábban nem is álmodtunk". Az új technológia új versenyhelyzetet teremt, és "Magyarország megállja a helyét az új verseny közepette" – tette hozzá, megemlítve az Európai Unióban kimagasló, 5 százalék feletti gazdasági bővülési ütemet. Szijjártó Péter a siker alapvető feltételének nevezte, hogy a magyar gazdaságot egy termelés-orientált gazdaságból minél inkább egy innováció és fejlesztések által orientált gazdasággá alakítsák át.

Ehhez komoly intézkedések kellenek – tette hozzá, megemlítve ezek közül, hogy október 1-től már nem előfeltétele a munkahelyteremtés a költségvetési támogatásnak a beruházás-ösztönzésben, és ilyen döntés volt a szociális adó további csökkentése, valamint a kutatás-fejlesztéshez társított adókedvezmények rendszere. Arra példaként, hogy a magyar gazdaság nagyobb hozzáadott értéket képvisel, mint akár csak másfél éve, azt mondta: 2017 végén a beruházás-ösztönzési program keretében Magyarországra érkezett beruházások által létrehozott munkahelyeken az átlagos bruttó fizetés 304 ezer forint volt, ma ez 460 ezer forint.

Szijjártó Péter szerint ez a mintegy 50 százalékos növekedés is bizonyítja, hogy a Magyarországra érkező beruházások más hozzáadott értéket, más technológiai színvonalat képviselnek, mint korábban. Ezt az NI 18 éves debreceni története is igazolja: előbb termelést vitt az amerikai cég a hajdú-bihari megyeszékhelyre, majd technológiát korszerűsített, most pedig informatikai, kutatás- és technológia-fejlesztési részleget adnak át – ismertette.

nideb02 Az NI Hungary mintegy 5,5 milliárd forint értékű beruházásához, amellyel 216 új munkahelyet teremtettek, a kormány 2,5 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatást nyújtott – fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Szijjártó Péter azt mondta, a magyar elektronikai ipar tavaly 11 százalékos növekedést ért el, ami 5100 milliárd forint termelési értéket jelent, az idén januártól szeptemberig terjedő időszakában további 10 százalékos a növekedés, 4100 milliárd forint termelési értékkel. A 145 ezer embert foglalkoztató magyar elektronikai ipar 93,4 százalékos exportrátával dolgozik – fűzte hozzá. A külgazdasági miniszter ismertetése szerint Magyarországon 1700 amerikai vállalat 105 ezer, többségében magyar embert foglalkoztat.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere azt mondta: az NI 18 évvel ezelőtti letelepedésével a gazdaságfejlesztés területén új korszak kezdődött, és a cég sikertörténete igazolta, hogy Debrecen képes kiszolgálni a legmagasabb technológiai és tudásigényű vállalatokat. A polgármester méltatta az NI helyi mentorprogramját, amelynek keretében az elmúlt 10 évben a városban és a régióban 145 intézmény több mint hatezer diákja került kapcsolatba a vállalattal. Méltatta az NI debreceni sikeres működését Alex Davern, az NI csoport vezérigazgatója megemlítve, hogy 18 évvel ezelőtt Debrecen távol-keleti helyszínekkel versenyzett a texasi székhelyű cég első, Amerikán kívüli gyárának megépítéséért.

nideb03Az amerikai National Instruments (NI) debreceni szolgáltatóközpontjának új épületében – fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

A most átadott hatezer négyzetméteres irodaépület környezeti terhelése minimális, energiafelhasználása és fenntartása a legszigorúbb amerikai környezetvédelmi szabványoknak is megfelel – jelezte. Az új épület átadása alkalmából stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Ábrahám László, az NI Hungary ügyvezetője és Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora. A nyilvános cégadatok szerint az NI Hungary Kft. értékesítésének nettó árbevétele tavaly 650 millió dollár (183 milliárd forint) volt a 2017. évi mintegy 600 millió dollár (172 milliárd forint) után.