Az európai cégvezetők háromnegyede arra számít, hogy a védőoltások terjedése pozitívan hat majd cégük teljesítményére 2021 második felében; 45 százalékuk régóta nem volt ennyire optimista a növekedéssel kapcsolatban.

Illusztráció - Fotó: Unsplash

Az Intrum követeléskezelő vállalatcsoport közleményben kiemelte, hogy a járványhelyzet fényében ugyanakkor az üzleti vezetők még sok évig bizonytalanságra számítanak.

Azoknak a cégeknek, amelyeknek csökkent a nyeresége a járvány alatt, több mint fele úgy véli, csak 2022-ben vagy 2023-ban tér vissza a rendes kerékvágásba a gazdaság - hangsúlyozták.

A válaszadók közel fele szerint komolyan növekszik majd a késő vagy nem teljesítő fizetések kockázata, amint megszűnik a cégek kormányzati támogatása - hívták fel a figyelmet. A megkérdezettek 62 százaléka azt mondta, még sosem aggódott annyira az adósai fizetőképessége miatt, mint most.

A követeléskezelő rámutatott, hogy az üzleti vezetők a tavalyi felméréshez képest már nem annyira a cég túlélése miatt aggódnak, hanem amiatt, hogy képesek lesznek-e növekedni, és új alkalmazottakat felvenni.

Tízből négy európai kis- és középvállalkozás a járvány eredményeként felgyorsítja a digitalizációt - húzták alá.

A jelentésből kiderül, hogy a járvány hatására a kkv-k 65 százaléka komolyabban veszi a likviditás és a felgyűlő kintlévőségeik területét.

Deszpot Károly, az Intrum értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója a közlemény szerint elmondta, az állami támogatások ellenére a megkérdezett vállalatok fele úgy látja, nem sokon múlt, hogy túlélték a 2020-at. Hozzátette: sokan ugyanakkor üzleti modelljeik digitalizálásával és határozottabb hitelkezelési gyakorlatokkal erősödni tudtak.

A svédországi központú követeléskezelő 23. alkalommal készítette el fizetési jelentését, amelyhez idén 29 európai országban 10 ezer vállalattól gyűjtött adatokat január 25. és április 16. között. A reprezentatív felmérés 445 magyarországi vállalattól tartalmaz adatokat.