Az unió Horizont 2020 kutatási és innovációs keretprogramjának "kiválóság terjesztése és a részvétel szélesítése" elnevezésű alprogramjában, kerültek kiosztásra nagy összegű díjak.

horizon2020

Három magyar intézmény által koordinált kutatási pályázat nyert, több mint 1,3 millió eurót. Ez közel 404 millió forintot jelent a nyertes pályázóknak.

A benyújtott pályázatokat független szakértők bírálták az első szakaszban, 169 benyújtott pályázat közül 31-et választottak ki.

Ezek az innovációk illetve kutatások amelyek tovább jutott a második fordulóba, már nyertesnek nevezhetjük, mert minimum 500 ezer, összesen 14,5 millió euró támogatást nyerhettek el a további tervek készítésére.

A második szakaszban már csak tíz projekt számára juthat hely, számukra mintegy 87 millió euró áll majd rendelkezésre

A nyertes együttműködésekben részt vett a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, a Magyar Tudományos Akadémia, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont, a Semmelweis Egyetem és a német European Molecular Biology Laboratory, továbbá az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet, a Budapesti Műszaki Egyetem és a német Fraunhofer Intézet, valamint a német Urban Software Institute.

A nyertes intézmények a támogatás összegét tervük kidolgozására fordíthatják a következő 12 hónapban.

Az alprogram célja, hogy kiválósági központok jöhessenek létre vezető európai intézmények segítségével az alacsonyabb kutatás-fejlesztési és innovációs teljesítményű országokban is.