Meghosszabbított határidővel, augusztus vége helyett szeptember 17-ig jelentkezhetnek a cégek "Az Év Felelős Foglalkoztatója" díjakra - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szombaton.

Illusztráció - Fotó: Yibei Geng

Bodó Sándor a tárca által az MTI-hez eljuttatott közleményben hozzátette: a rekordokat döntő hazai foglalkoztatási adatok is arra mutatnak rá, hogy a vállalkozások jól felfogott érdekét szolgálja, ha munkavállalóikat legfontosabb értékükként kezelik, megtartásuk és jóllétük érdekében erőfeszítéseket tesznek.

A hatodik alkalommal meghirdetett pályázaton hagyományosan több kategóriában osztanak díjakat: elismerés jár a felelős foglalkoztatás terén legjobban teljesítő kisvállalkozásoknak, középvállalkozásoknak, nagyvállalatoknak és a közszféra szervezeteinek.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2021-ben is különdíjban részesíti a képzés, szakképzés területén leginkább kiemelkedő pályázatot. A Restart-Up kezdeményezés különdíját pedig negyedszerre ítélik majd oda a 45 év feletti munkavállalók megtartásáért, foglalkoztatásának javításáért, megtartásáért legtöbbet tevő cégeknek.

A pályázati felhívás és a dokumentáció a https://ofa.hu/hu/news/elindult-az-ev-felelos-foglalkoztatoja-2021-palyazat linken érhető el.

Bodó Sándort idézve a közleményben azt írták: a felelős foglalkoztató a munkavállalói elkötelezettségét és elégedettségét növelő eszközöket alkalmaz és intézkedéseket tesz. Fontosnak tartja a minőségi munkahelyek megteremtését, a családbarát hozzáállást, a közösségteremtést és csapatépítést, a fejlődési és előrelépési lehetőségek biztosítását, az egészségmegőrzést is.

A felelős foglalkoztatás és a társadalmi szerepvállalás szükségességét, az abban rejlő lehetőségeket egyre többen ismerik fel. Ma minden korábbinál többen, 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon - tette hozzá.

"Az ismét keresletivé váló munkaerőpiac arra készteti a vállalkozásokat, hogy a versenyképes bérezésen túl egyéb módokon is igyekezzenek bebiztosítani munkavállalóik hűségét" - közölte Bodó Sándor.