Megújuló energiával, energiatárolással, fenntarthatósággal, okos technológiákkal és a körforgásos gazdaság megteremtésével foglalkozó startupokat vár az InnoEnergy magyar központjának Primer képzése.

Illusztráció – fotó: Getty Images

Az európai innovációs hálózat csütörtöki közleménye szerint a felkészítés csapat- és üzletfejlesztési, stratégiai tervezési, és marketingismeretekkel erősíti a vállalkozások versenyképességét. Az 5 napos, összesen 40 órás elméleti és gyakorlati képzés során iparági szakértők, vállalatvezetők, mentorok adnak stratégiaépítési tanácsokat, és segítenek választani az üzleti modellek közül. A Primer a résztvevők készségeit is fejleszti, és aki sikerrel elvégzi a képzést, akár 100-150 ezer eurós befektetést is kaphat az InnoEnergy Highway programjában.

A Primert szervező InnoEnergy HUB Hungary vezetője elsősorban azokat várja, akik saját ötlet birtokában már a piacra lépést tervezik. A program ugyanakkor nem csak cégek, hanem magánszemélyekből álló csapatok előtt is nyitva áll – tette hozzá Dervalics Ákos a közlemény szerint. A Primert Budapesten tartják január 31-től, angol nyelven. A jelentkezéseket január 22-ig várják a képzés internetes oldalán.