Jelentősen nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel az idei harmadik negyedévben a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA adatai szerint.

Illusztráció - Fotó: Pexels

A szervezet honlapján szereplő adatok alapján a szeptember végével záródott három hónapban 144,8 milliárd dollár értékben adtak el félvezetőket a világon, ami 27,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A második negyedévvel összevetve a növekedés 7,4 százalékos volt.

A szeptemberi értékesítés szintén 27,6 százalékkal haladta meg a tavaly szeptemberit és 2,2 százalékkal az augusztusi szintet.

Augusztushoz képest Észak- és Dél-Amerikában 3,9 százalékkal, Európában 2 százalékkal, Japánban ugyancsak 2 százalékkal, Kínában 1,5 százalékkal, az ázsiai és csendes-óceáni térségben (Kína és Japán nélkül) pedig 1,9 százalékkal nőtt az eladásból származó bevétel szeptemberben.

Tavaly szeptemberhez viszonyítva Észak- és Dél-Amerikában 33,5 százalékkal, Európában 32,3 százalékkal, Japánban 24,5 százalékkal, Kínában 24 százalékkal, az ázsiai és csendes-óceáni térségben (Kínát és Japánt leszámítva) pedig 27,2 százalékkal nőtt a bevétel.

A SIA adatai szerint tavaly 439 milliárd dollár értékben értékesítettek chipeket világszerte, ami 6,5 százalékkal meghaladta az előző évit. A SIA a chipeladások további növekedésére számít az idén.

A SIA az amerikai félvezetőgyártó ágazat 98 százalékát és a világ nem amerikai chipgyártóinak kétharmadát tömöríti.