Új termék piaci bevezetéséről, és az azt lehetővé tévő több mint hárommilliárd forintos fejlesztésről döntött az Opus Global Nyrt. leányvállalata, a KALL Ingredients Kft. – közölte a Opus Global és a KALL Ingredients kedden közös közleményben.

A vállalat évi félmillió tonna kukoricát dolgoz fel – fotó: Szigetváry Zsolt

A KALL Ingredienst Kft. magas hozzáadott értékű élelmiszeripari alapanyagokat, valamint takarmány alapanyagokat állít elő kizárólag GMO-mentes magyar kukoricából. A gyár Szolnok mellett, Tiszapüspöki iparterületén található. A tájékoztatás szerint az évi félmillió tonna kukoricát feldolgozó cég főtermékei jelenleg a különböző folyékony kukoricaszirupok, valamint az élelmiszer- és gyógyszeripari minőségű alkoholok. Egy szárítóberendezés és a hozzátartozó teljes infrasturktúra telepítésével a jövőben kukoricakeményítő előállítására is lehetőségük nyílik.

A beruházás teljes összértéke meghaladja a 9 millió eurót. Az idén indult fejlesztés 2022 elején fejeződik be, ezt követően lépnek a piacra az új termékekkel. A közleményben Tóth Anett, a KALL Ingredients Kft. ügyvezető igazgatója a beruházás kapcsán kifejtette: büszkék arra, hogy az elmúlt egyéves működésük alatt a célként kitűzött kapacitásukat teljesen kihasználták, és a jelenlegi teljesítményen felül is vannak új piaci lehetőségeik.