A tervek szerint 6-6,5 millió eurót (1,8-2 milliárd forint) fordít jelenlegi telephelyének bővítésére az autóipar számára kezelő- és burkolati elemeket fejlesztő és gyártó Eissmann Automotive Hungaria Kft. Nyíregyházán – mondta a német tulajdonú társaság ügyvezetője pénteken az MTI-nek.

Böszörményi Attila a nyíregyházi leányvállalat alapításának 20. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen arról beszélt, hogy a társaság tavaly vásárolta meg a beruházáshoz szükséges telket, amelyen a meglévő 16 ezer négyzetméteres gyártócsarnokhoz hasonló nagyságú üzemegységet építene fel.

eissmann
A nyíregyházi telephely – fotó: remak.eu

A beruházás első részében a mostani gyártóterület egyharmadával bővítenék a gyárat, a fejlesztés 2018-ban vagy 2019-ben kezdődhetne el – közölte az ügyvezető, hozzátéve, az új beruházással kétszázzal több, mintegy 1100 munkavállaló dolgozhatna a Eissmann-nál. A jelenlegi nyíregyházi gyártócsarnokot csaknem 1,5 milliárd forintból, még 2011-ben építette fel a cégcsoport – mondta el.

Felidézte, hogy az 1964-ben alapított vállalatcsoport első leányvállalata 1997-ben alakult meg Nyíregyházán, kezdetben bérmunkában szállítottak az Opel és a BMW automata sebességváltójához kiszolgáló- és burkolatelemeket. A fő tevékenység mára a kezelőelemek gyártása lett, a nyíregyházi gyárban a prémium kategóriás autókhoz készülnek automata és manuális váltógombok, kézifékmarkolatok, kézifék- és váltómandzsetták. A termékek másik csoportját a burkolati elemek, a légzsáktakarók, a díszlécek, a könyöklők, a fejtámlák és a kormányrés takarók adják.

Az Eissmann hét autógyártónak, a Volkswagennek, a Daimlernek, az Audinak, a Bentleynek, a BMW-nek, a Mininek és a SEAT-nak közvetlenül szállít alkatrészeket, más márkákhoz a rendszerbeszállítókon keresztül juttatják el termékeiket. Az Eissmann-csoportnak három kontinensen 13 gyára működik. Tavaly a konszern 493 millió euró forgalmat bonyolított,  alkalmazottainak száma meghaladta az 5 ezer munkavállalót.

A nyilvános cégadatok szerint a magyarországi leányvállalat 2016-ban 21,5 milliárd forintos nettó árbevételt ért el a 2015-ös 19,9 milliárd forinthoz képest. Adózott eredménye alig változott a két évvel ezelőtti adatokhoz képest, 2015-ben 1 milliárd 625 millió forint, míg 2016-ban 1 milliárd 609 millió forint nyereséget realizált.