Új munkagépek beszerzésével uniós támogatással, mintegy 553 millió forintos beruházással korszerűsítette kivitelezői technológiáját Algyőn az út- és közműépítéssel foglalkozó Délút Kft.

Illusztráció: Pexels

A szakember elmondta, a fejlesztés során - amelynek költségeiből mintegy 388 millió forintot feltételesen vissza nem térítendő támogatás fedez  - földmunkákhoz, közmű- és útépítéshez szükséges új berendezéseket állított üzembe a vállalkozás. Különféle felületek, anyagok tömörítéséhez használatos négy munkagépet vásároltak, amelyek valós időben képesek adatokat gyűjteni a föld vagy az aszfalt pillanatnyi állapotáról, így hatékonyabbá teszik a kivitelezést. Beszereztek egy aszfalt- és betonrétegek terítésére alkalmas berendezést is, amely a tervek digitális állományai alapján tudja  változtatni - a többi közt - a lefektetett anyag vastagságát.

A vállalkozás algyői telephelyén építettek egy alkatrészraktárt és gumiszervizt, ahol a saját járművek mellett külső megrendelők számára végeznek teljes körű gumijavítást. Őszre elkészül egy új szervizépület is, amellyel megduplázzák a cég karbantartási kapacitását. Az épületek fűtését és hűtését korszerű hőszivattyús rendszer biztosítja - ismertette az igazgató.

A jelenlegi formájában 1996 óta működő cég kezdetben homokbánya műveléssel, szóródó tömegáruk fuvarozásával, rakodásával, földmunkák végzésével foglalkozott. A vállalkozás idővel a térség meghatározó út- és közműépítő társaságává fejlődött. Kivitelezőként dolgoztak a mórahalmi és hódmezővásárhelyi elkerülő utak építésén, alvállalkozóként közreműködtek az M43-as, illetve az M44-es autópálya-beruházásban. Jelenleg Győrnél a 83-as út és a kazincbarcikai elkerülő építésén dolgoznak - mondta Juhász Lóránt.

A Délút Kft. az út- és mélyépítés mellett csatornázási munkálatokat, rekultivációs munkákat, külszíni építőanyag bányászatot, árufuvarozást végez, akkreditált minőségvizsgáló laboratóriumot, valamint 2008 óta aszfaltkeverő üzemet is működtet.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a családi tulajdonú Délút Kft. 2021-ben - az előző évit több mint 60 százalékkal meghaladó -  nettó 7,655 milliárd forint értékesítési árbevételt ért el. A vállalkozás adózott eredménye 2020-ban 906 millió, 2021-ben 1,181 milliárd forint volt.

A több mint 230 alkalmazottat foglalkoztató cég tavalyi nettó árbevétele meghaladta a 10 milliárd forintot - az üzemanyag- és alapanyagárak extrém emelkedése ellenére - eredményessége a 2021-eshez hasonló volt - tájékoztatott az igazgató.