Az Európai Unió Horizont 2020 programjában, valamint egyéb EU-s és regionális programokban való magyar részvételt ösztönző pályázati felhívás első nyertesei között szerepelt a BioTalentum Tudásfejlesztő Kft., amely az NKFI Alapból elnyert 3 millió forint hazai támogatás segítségével egy nanotechnológiai projekthez szervezett nyolctagú nemzetközi konzorciumot.

bioA 2,8 millió eurót a konzorcium három magyar résztvevője kapja – fotó: biotalentum.hu

Friss hír, hogy a kezdeményezést siker koronázta: a a BioTalentum Tudásfejlesztő Kft. „iNanoBIT” elnevezésű pályázata – kétfordulós szakmai szűrőn túljutva – közel 7 millió euró (2,17 milliárd forint) támogatást hozott el a Horizont 2020 program uniós forrásaiból.

Az „iNanoBIT” projekt célja nanomolekulákon alapuló, nagy érzékenységű képalkotó eljárások fejlesztése, amelyek beültetés után lehetővé teszik az élő sejtek és szövettranszplantátumok vizsgálatát – akár az egyes sejtek és sejtmorfológiai, túlélési sajátosságainak megfigyelését is – nagyállat és humán kísérletekben. Ezek a kísérletek a cukorbetegség gyógyítása érdekében sertés hasnyálmirigy-szigetek és humán pluripotens őssejt-eredetű béta sejtek beültetésére irányulnak majd.

A projekt teljes uniós támogatásának 40%-át, azaz 2,8 millió eurót a konzorcium három magyar résztvevője kapja: a BioTalentum Kft. 1,3 millió eurót (400 millió Ft-ot), a Mediso Orvosi Berendezés Fejlesztő és Szerviz Kft. 795 ezer eurót (246 millió Ft-ot), a BBS Nanotechnológia Kft. pedig 710 ezer eurót (220 millió Ft-ot) nyert el.