Az eSIM egy fizikai SIM-hez tartozóan, előfizetéssel együtt üzemeltethető. Az új megoldás lényeges fejlődést hozhat a digitális eszközhasználatban továbbá új irányt jelenthet az IoT eszközök terén is.

régi SIM-kártyák

A hagyományos SIM-kártyákat felváltó beépített eSIM kisméretű eszközökben is könnyen elfér. A technológia az embedded SIM, azaz a beágyazott SIM elnevezést kapta. A szolgáltatáshoz nem szükséges a szolgáltatótól fizikai SIM-kártyát átvenni és azt a készülékbe helyezni, elegendő a szerződés megkötését követően az interneten keresztül letölteni a felhasználói SIM-profilt. Így a hagyományos SIM-kártyák cseréjével járó munkafolyamat is egyszerűsödik.

A hazánkban elsőként a Magyar Telekom tette elérhetővé hálózatán az eszközbe integrált virtuális SIM-kártya használatát előfizetőinek.

Pereszlényi Zoltán, a cég lakossági marketing és értékesítés menedzsment igazgatója szerdán virtuális sajtótájékoztatót tartott a témában. Az előadáson elhangzott, hogy az eSIM-kártya a mobilitás teljes világa és a dolgok internete (IoT) felé nyit egy új utat. Az első eSIM-képes eszköz egy okos óra, azonban a megoldást minden nagyobb platform támogatja, a készüléktípusok bővülése folyamatos.

A Cisco kutatása szerint 2020-ra 50 milliárd eszköz csatlakozik a mobilhálózatra, 2025-re pedig ez a szám a többszörösére nőhet. Az előrejelzések szerint, öt-tíz éven belül már nem az okos telefonok lesznek a mobilhálózatok elsődleges használói, hanem más hordozható eszközök. Ezek valószínűleg az okos órák, a fitneszkarkötők, a mobil vérnyomásmérők, továbbá az autók és a különféle háztartási eszközök lesznek.

Az új technológia belépő a dolgok internetébe (IoT), megnyitja az utat a hálózatba kötött eszközök előtt, amelyek idővel helyettesíthetik a piacon meghatározó szerepet játszó okos telefonokat. Számításaik szerint öt éven belül minden felhasználónak átlagosan tíz hálózatba kötött eszköze lesz, ezért idővel egyre több eSIM-képes készüléket és rájuk épülő szolgáltatást fognak bevezetni.