Átadták a több mint 2,65 millió eurós beruházásból készült új, közel 4600 m2-es tárolóegységét, amivel megduplázták az üzem készáruraktárának kapacitását.

Babák Ákos (Lucart Kft. ügyvezető igazgató), Omar Balducci (Lucart Group Közép-Kelet-Európáért felelős kereskedelmi igazgató), Szijjártó Péter (külgazdasági és külügyminiszter), Dr. Völner Pál (országgyűlési képviselő), Mihelik Magdolna (Nyergesújfalu polgármestere) (B-J)

A Lucart Csoport 2016 nyarán lépett a magyar piacra. A 2018 szeptemberében avatott nyergesújfalui üzemben a közel 4500 m2-en zajló termeléshez 1548 m2-es nyersanyagraktár és 4469 m2-es késztermékraktár társult. A 2021 júliusában lezárult beruházással a késztermékraktár tárolókapacitását megduplázták, a 4599 m2-es raktárbővítéssel immár körülbelül 10 ezer raklapnyi készárunak lett helye. A raktárbővítés előtt a Lucart 3 külső raktárat használt az alappapírok és a késztermékek tárolására. A szállítás jelentős többletköltséget és –munkát jelentett a cégnek. A raktárbővítés mellett – legmodernebb gépsoruk mintájára – további két raklapozó robotot (KUKA) is telepítettek.

„A világjárvány okozta globális válság egyik üzenete a papíripar szereplői számára is az, hogy szerencsésebb a termelés teljes vertikumát egy helyre koncentrálni. A raktárbővítés is ezt a célt szolgálja, hiszen még hatékonyabb kiszolgálást tesz lehetővé” – emelte ki Babák Ákos, a Lucart Kft. ügyvezető igazgatója.

A Lucart Kft. 2 651 254 eurós beruházásához a magyar állam a Versenyképesség Növelő Támogatási Program (VNT2020-1) elnyerése révén 800 ezer euróval járult hozzá. A raktárbővítési munkálatokat a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. végezte. A beruházás – a versenyképesség növelésén túl – a meglévő munkahelyeket is biztosabbá tette.

Omar Balducci, a Lucart Közép-Kelet-Európáért felelős kereskedelmi igazgatója a raktárbővítés kapcsán elmondta: „Egy újabb lépést tettünk annak érdekében, hogy megerősítsük és konszolidáljuk a pozíciónkat Magyarországon, illetve Közép-Európában”.

Nemcsak a raktár bővült, hanem ahogy a piaci helyzete egyre stabilabbá vált az országban és a régióban, úgy a hazai leányvállalat dolgozóinak száma és árbevétele is évről évre emelkedik. A Lucart Kft. munkavállalóinak száma a kezdeti hatvanegyről nyolcvannyolcra nőtt. A cég AFH szegmensének (away from home) eladásait lényegesen visszaszorították a koronavírus miatt bevezetett korlátozások, de a kiskereskedelmi láncok eladásai által kompenzálni tudták a forgalomkiesést. Így 2020-ban több mint 17 millió euró árbevételt értek el, ami 1 százalékkal magasabb, mint a 2019-es érték.

A vállalat alapvetően a magyar piac igényeit igyekszik kielégíteni, amelyre ráerősít a frissen átadott késztermékraktár is. Ugyanakkor a környező országok, Bulgária, Moldova, Románia, Szlovákia is fontos piacok a Lucart számára, tavalyi árbevételük több mint 26%-a származott exportból.


A Lucart Kft-ről:
A Lucart Csoport 2016 óta képviselteti magát a térségünkben magyarországi központtal. 2020-ban a Lucart Kft. árbevétele megközelítette a 6,2 milliárd forintot, a magyar leányvállalat dolgozóinak száma hatvanegyről nyolcvannyolcra nőtt. A Lucart az egyetlen olyan magyar cég a papíráru piacon, amely rendelkezik az Európai Unió Ecolabel minősítésével. Az újrahasznosított papír a társaság franciaországi és olaszországi papírgyáraiból érkezik Nyergesújfalura, többek közt WC-papír, kéztörlő és papírtörlő alapanyagaként. Innen látják el a közép- és kelet-európai piacot.

A Lucart Csoportról:
A Pasquini család által 1953-ban alapított Lucart piacvezető európai vállalat, amely háztartási higiéniai termékeket gyárt. A Lucart termelési kapacitása meghaladja az évi 395 ezer tonna papírt, amely 12 folyamatosan működő gépen és 65 átalakító soron készül. A gyártott mennyiség több mint fele újrahasznosított anyagból származik. A cég több mint 1600 alkalmazottat foglalkoztat 11 üzemben, amelyek közül öt Olaszországban, három Spanyolországban, egy-egy pedig Franciaországban és Magyarországon található. Az ESP Ltd idei felvásárlásával Nagy-Britanniában folytatódott a csoport nemzetközi terjeszkedése.