A magyar szervezők megkezdték a felkészülést és megkötötték az első szponzori szerződést is a szakmunkások kétévente megrendezett európai versenyére, a EuroSkills Budapest 2018-ra, amelynek rendezési jogát Magyarország 2014-ben nyerte el – közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.

eobA versenyzők – fotó: feweek.co.uk

Ez az első olyan szakmai "Európa-bajnokság", amelyet a közép-európai térségben rendeznek meg. Magyarország tagja a WorldSkills International és a WorldSkills Europe szervezeteknek is,  2011-től az MKIK képviseli az országot a két szervezetben a SkillsHungary program keretein belül – habgsúlyozta za intézmény.

A rendezvényt a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával rendezik meg szeptemberben, emellett jelentős részt vállalnak a magyar ipar szereplői is abban, hogy technikailag is európai színvonalú legyen a verseny – jegyezték meg. 

"Elmondható, hogy az egy évtizede tartó folyamatos szervezés és felkészülés eredményeként bekerültünk a szakképzés megújításának európai folyamatába, és ebben nagy szerepe van a magyar cégeknek és vállalatoknak is" – mondta el Bihall Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke a szponzori szerződéskötésen a közlemény szerint.

A 2018-as budapesti versenyen Európa legjobb és legfelkészültebb szakmunkásai versenyeznek 39 szakmában 28 országból.