Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság (Émvizig) közös projektjének keretében megkezdődött a tiszalöki vízlépcső és hajózsilip rekonstrukciója – közölte a miskolci székhelyű Émvizig az MTI-vel.

A tiszalöki vízlépcső – fotó: H. Szabó Sándor / MTI

A tájékoztatás szerint a kiemelt projekt a Nemzeti Vízstratégia részeként, a Széchenyi 2020 program keretében 5,057 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével valósul meg.

A projekt célja a vízlépcső átfogó rekonstrukciója, amelynek köszönhetően megvalósítható lesz a létesítmény biztonságos, károkozásmentes és üzemszerű működése, illetve fenntartása annak érdekében, hogy a műtárgy a vízszolgáltatásban, az árvízvédelemben, a folyógazdálkodásban, a hajózás területén, a megújuló energia hasznosításában és a környezeti kockázatok kezelése terén elláthassa feladatát és tovább tudja szolgálni Észak-Kelet-Magyarországot és a Tiszántúl térségét.

A fejlesztés érinti a duzzasztómű gáttábláinak, acélszerkezeteinek, gépészeti és elektromos berendezéseinek felújítását, a műtárgy vasbeton szerkezeteinek átfogó vizsgálatát, javítását, a hajózsilip és kapcsolódó létesítményeinek szerkezeti és gépészeti felújítását is.