A gazdasági fejlődéshez nélkülözhetetlen technológiai fejlődésről, valamint a kkv-k digitális előrelépésének fontosságáról beszélt Hou-lin Csao, a Nemzetközi Távközlési Egyesület főtitkára hétfőn Budapesten, a szervezet ITU Telecom World 2019 konferenciájának megnyitóján a Hungexpón.

ituVR-szemüveget próbál egy érdeklődő a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem standjánál – fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A résztvevők gazdasági szerepére és számára utalva azt mondta, Budapest ma az infokommunikáció fővárosa; több mint 150 kkv vesz részt idén a konferencián, 40 országból. Hou-lin Csao hangsúlyozta, hogy a tanácskozás a digitális szakadék csökkentésére is lehetőséget ad. Az ITU elkötelezett abban, hogy mindenkinek biztosítsák a távközléshez való hozzáférést – mondta, és emlékeztetett rá, hogy a világ lakosságának fele nem rendelkezik még online összeköttetéssel.

Az ITU az ENSZ legfontosabb infokommunikációs területen működő, globális intézménye, amelynek feladata a nemzetközi távközlési együttműködés segítése, Magyarország alapító tagja a 193 tagállamot tömörítő nemzetközi egyesületnek. 2018-ban Magyarországot beválasztották az ITU döntéshozó testületébe, a 48 tagú tanácsba.

Az ITU Telekom World kormányok, vállalatok, valamint kis- és középvállalkozások legfontosabb infokommunikációs rendezvénye, amely egyedülálló nemzetközi platformot biztosítva, összehozza a fejlett és fejlődő piacokat, az állami és magán szektor vezetőit, az infokommunikációs technológia iparági képviselőit.