Bővíti gödi akkumulátorgyártó üzemét mintegy 390 milliárd forintból a Samsung SDI, a beruházás 1200 új munkahelyet hoz létre – mondta a külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.

sssA Samsung SDI gödi elektromos jármű akkumulátor gyárának főépülete Gödön – fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Az állam vissza nem térítendő támogatást nyújt a beruházáshoz, ennek mértékét azonban még nem lehet közölni, mert azt az Európai Bizottságnak kell jóváhagynia. Az összeg összhangban van a beruházás méretével és jelentős – közölte Szijjártó Péter. A beruházással eldőlt az is, hogy az új autóipari korszakban Magyarország lesz az európai autógyártás egyik fellegvára – mondta a miniszter.

Az autóipar új korszakának világtérképére került Göd a Samsung SDI korábbi beruházásával is. A vállalatnak világszerte három üzeme van, kettő Ázsiában és egy Gödön. Mint mondta, az új technológiák a világgazdasági siker előfeltételeivé váltak, az autóipar új korszakba lép át az elektromos autók elterjedésével – összegezte Szijjártó.

Magyarország kiemelten kezeli az autóipart, az ágazatban 169 ezren dolgoznak, az autóipari exportban globálisan 18. helyen áll az ország. A Samsung SDI beruházása hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország fenntartsa az európai átlagnál legalább 2 százalékponttal magasabb gazdasági növekedési ütemét – mondta a miniszter.

Szijjártó Péter kitért arra, hogy az elmúlt öt évben mindig Németország volt a legfőbb befektető Magyarországon, 2019 első fél éve az első olyan időszak, amikor Dél-Korea lett a legnagyobb beruházó. Kim Woochan, a Samsung SDI Magyarország Zrt. gyártóközpontjának vezetője azt mondta, hogy a cég a világ egyik legjobb akkumulátorgyártójává nőtte ki magát.

samsungsdiKm Vu Csan, a Samsung SDI Magyarország Zrt. gyártóközpontjának vezetője a Külgazdasági és Külügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatón – fotó: Mónus Márton / MTI

A vállalat üzleti kapcsolatai Magyarországon 2001-ben indultak, akkor még a monitor üzletágban, akkumulátort 2016 óta gyártanak. Több mint egymilliárd eurót fektetnek be Magyarországon, új munkahelyeket teremtenek – közölte. Reményét fejezte ki hogy a magyar üzem a világ egyik legnagyobbja lesz, és hozzátette, hogy elkötelezettek a bővítés iránt.

Tuzson Bence, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) szerint a beruházás technológiai fejlődést hoz, munkahelyeket teremt, jelentős helyi adóbevételt is jelent, valamint támogatja a helyiek életét. Markó József, Göd polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a városban csaknem 20 éve van jelen a Samsung, az együttműködés a céggel kiemelkedően jó.