A Büttner Kft. 682 millió forintos jövő nyárra befejeződő beruházás részeként háromdimenziós fém- és műanyag nyomtatókat, szerszámgépet, és egyebek mellett megmunkálóközpontot vásárolnak, bővítik a hőkezelő épületét, továbbá épületeik fűtését, hűtését szolgáló hőszivattyús rendszereket telepítenek.

Fotó: Büttner Kft.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára elmondta: "Látványosan erősödik a magyar ipar is, a bővülése 2010 óta négyszer gyorsabb, mint az uniós átlag". Hozzátette, hogy a kisvállalatok termelékenysége 2010 óta 3,5-szer gyorsabban nőtt az uniós átlagnál.

Az államtitkár szerint innovatív, jövőorientált, bátor, patrióta gazdaságpolitikára van szükség, középpontban a magyar érdekekkel és a magyar tulajdonú vállalatokkal. Úgy vélte, ez fontos annak tükrében is, hogy a 21. században tapasztalt minden eddiginél gyorsabb fejlődés új kihívásokat teremt különösen az ipar és a technológia területén.

Szászfalvi László, Somogy megye 2. számú választókörzetének képviselője közölte: a térségben az elmúlt 10 évben több mint 50 százalékkal csökkent a munkanélküliség.

Nagyatád és környéke már nem hátrányos helyzetű térség, ebben a környék legversenyképesebb, leghatékonyabban működő cégének, a Büttner Kft.-nek is nagy szerepe van - hangoztatta. Rámutatott, hogy a társaság számos fejlesztést, kutatást végzett az elmúlt évtizedekben, sok munkahelyet teremtett és tart meg, emellett úttörője a duális képzésnek.

Ormai István, Nagyatád polgármestere a Büttner Kft.-t méltatva azt hangsúlyozta: a 30 éve működő társaság a város legnagyobb árbevételű cége, részt vesz a szakember-utánpótlásában, működését a folyamatos kezdeményezés, az innováció, az új megoldások keresése jellemzi.

Id. Büttner Tamás azt közölte, hogy a cég 250 embert, köztük 25 mérnököt foglalkoztat, termékei különböző gépi berendezések, nehézgépek elemeiként, fröccsöntő, vagy karosszéria szerszámként, s egyebek mellett az energetikai gépgyártásban hasznosulnak.

A Büttner Kft. a bevételének több mint 60 százaléka exportból származik, a társaság 2020-ban 4,2 milliárd forint árbevételt és nulla körüli eredményt, tavaly 5,2 milliárd forint árbevételt és mintegy 350 millió forint nyereséget ért el.

Az idei terv 6 milliárd forintos árbevétel mellett 400-450 millió forintos nyereség - mondta id. Büttner Tamás.