Debrecen Drive néven első alkalommal rendeznek járműipari fesztivált a Nagyerdei Stadionban és környékén május 25-én és 26-án. A szervezők mintegy tizenötezer látogatót várnak.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a programokról tartott szerdai sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az új fesztivál szervesen illeszkedik a város jövőképébe, olyan iparágra, a járműgyártásra fókuszál, amely egyrészt forradalmi változáson megy keresztül, másrészt meghatározza a térség jövőjét. A Campus fesztiválokat is rendező debreceni Campus Nonprofit Kft. újabb nagyrendezvény alapkövét teszi le a Debrecen Drive-val, amely az ország egyik legnagyobb járműipari seregszemléje – tette hozzá a polgármester, aki kerékpárral ment a sajtótájékoztató helyszínére. A sajtótájékoztatót tartók mindegyike valamilyen járművön érkezett, ízelítőt adva a leendő fesztivál sokszínűségéből.

dddddMár melegítenek a fesztiválra – fotó: Miskolczi János / dehir.hu

Az elektromos önegyensúlyozó rollerrel (segway) érkező Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) kancellárja arról beszélt, hogy a Debrecenbe települő nagy járműipari cégekkel a műszaki képzés, a kutatás és a fejlesztés területén már most intenzív kapcsolatokat ápolnak, aminek a jelentős bővülésére számít a következő években. A Debrecen Drive programjaihoz kapcsolódva járműipari konferenciát rendez az egyetem a fesztivál területén – fűzte hozzá.

Fülöp Zsolt, a Transped Kft. ügyvezetője kamionnal, Szabó Péter, az FAG Magyarország Kft. igazgatója BMW túraautóval, Páll László, a stadion ügyvezetője elektromos riksával érkezett a tájékoztatóra. Utóbbi a Debrecen Drive méreteire utalva elmondta: a stadionban és környékén nagyobb területen lesz a rendezvény, mint a nyári Campus fesztivál.

Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató, a helyi DKV Közlekedési Zrt. univerzális takarító autójáról leszállva elmondta: a kulturális programokkal kísért Debrecen Drive-on több mint félezer járművet láthat a közönség, a személyautók mellett egyebek mellett versenyautókat, sport- és túramotorokat, honvédségi járműveket, erő- és munkagépeket, de kaszkadőrshow is szórakoztatja az érdeklődőket a kétnapos nagyerdei rendezvényen.

A Nagyerdei Stadionban mutatják be a "csúcsragadozókat" (Ferrari, Lamborghini, Porsche, Aston Martin, Maserati), a stadiont körbevéve helyezkednek majd ez a versenyautók, az oldtimerek, a munkagépek, a kamionok, a katonai járművek, a mentők, a tűzoltók és a rendőrség járművei, a tuningautók és más speciális járművek – sorolta Miklósvölgyi Péter megjegyezve, hogy egyszerre 250 új személygépkocsit tekinthetnek majd meg az érdeklődők, amire még nem volt példa hazánkban.

A különlegességek között említette meg egy speciális Royce Rolls mellet az a Harley Davidson motort, amely az utolsó megmaradt darabja az egykori Horthy-testőrség flottájának. Felhívta a figyelmet a kaszkadőrshowra: a Nagyerdei Stadion parkolójában 2500 nézőt befogadó "katlanban" mások mellett driftbemutatókat, roncsmászást, motoros halálugrást láthatnak az érdeklődők.

Miklósvölgyi Péter jelezte: a gyermeknapi programok keretében különféle szimulátorok, elektromos kisautók, kreatív kuckó is várják majd a gyerekeket, a Stolen Beat, az USNK és az Irigy Hónaljmirigy pedig koncertekkel szórakoztatják majd a családokat.