Néhány hét múlva indulhat az Egyesült Arab Emírségek Mars-missziója, az üzemanyag-feltöltés már a jövő héten kezdődhet – számolt be róla a BBC hírportálja.

marsIllusztráció – fotó: pixabay.com

A 493 millió kilométeres út a vörös bolygóig hét hónapon át tart, ezután állhat Mars körüli pályára az űrjármű, hogy nagy jelentőségű adatokat küldjön a bolygó éghajlatáról és légköréről. A szonda egy teljes marsi évet, vagyis 687 napot marad a pályán, hogy elegendő adatot gyűjthessen. 55 óra alatt éri körbe a bolygót.

A program tudományos vezetője, Szarah Al-Amiri a hétfői tájékoztatón elmondta, a Mars-misszióval arra szeretnék ösztönözni a fiatal arab tudósokat, hogy karrierjüket az űrkutatásban tervezzék. Az Amal, vagyis Remény elnevezésű robotszondát a Tanegasima nevű japán szigetről bocsátják fel július 14-én egy japán rakéta segítségével.

A szonda háromféle szenzort szállít, amelyek a Mars légköri összetételét kutatják. Egyikük egy nagy felbontású kamera lesz, amely a port és az ózont vizsgálja, a másik egy infravörös spektrométer, amely az alsóbb légkört kutatja, és amelyet az Arizonai Állami Egyetemmel, a projekt három amerikai partnerintézményének egyikével közösen fejlesztettek ki. A harmadik szenzor az oxigén és a hidrogén koncentrációját vizsgáló ultraibolya-spektrométer lesz.

Al-Amiri szerint a kutatás egyik fő kérdése, hogy ez a két elem – a víz alkotói – hogyan hagyják el a bolygót. Nem ez lesz az emírségek első űrprojektje: műholdakat küldtek már Föld körüli pályára, egy űrhajósuk pedig járt a Nemzetközi Űrállomáson.