A kormány ötmilliárd forintos keretösszeget biztosít a munkásszálló-építési program folytatására – közölte az Innovációs és Technológiai Miniszté­rium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán.

m01 A Master Good cégcsoport épülő nyírkarászi munkásszállása – fotó: Balázs Attila / MTI

Bodó Sándor a Master Good cégcsoport épülő nyírkarászi munkásszállásának bejárása után tartott sajtótájékoztatón elmondta, a legutóbbi pályázati forduló tavaly zárult le, de a nagy igények miatt a kabinet további forrást biztosít a program folytatásra. A pályázati feltételek az előző kiírásokhoz hasonlóak, például a vállalkozások és az önkormányzati cégek a 80 és 200 férőhely közötti szállók megépítéséhez kaphatnak kormányzati támogatást – mondta az államtitkár. Emlékeztetett, hogy a munkásszálló-építési program eddigi négy pályázati fordulójában 12,5 milliárd forintos hazai támogatásból 39 létesítményt építettek fel, több mint ötezer férőhelyes összkapacitással.

Az első pályázati körben az önkormányzatok számára biztosították ezt a lehetőséget, amelyek többségében elhagyott ingatlanokat alakították át munkásszállásokká, később pedig már az önkormányzati cégek is kedvezményezettjei lehettek a programnak. A vállalkozások ugyanakkor felismerték, hogy a programba való kapcsolódással stabilabban biztosítani tudják saját munkaerő-utánpótlásukat – idézte fel Bodó Sándor. A fiatalok elhelyezkedését segíti különösen Kelet-Magyarországon, ha a munkahelyek mellé komfortos szálláslehetőséget is ajánl a munkáltató, így munkavállalóknak nem kell hosszabb távolságon utazniuk a munkába járáshoz, de mégis közel maradhatnak a saját településükhöz – tette hozzá.

m02Kovács Sándor, a térség fideszes parlamenti képviselője, Seszták Miklós, a KDNP országgyűlési képviselője, Bárány Péter ügyvezető tulajdonos és Bárány László, a Master Good cégcsoport tulajdonosa (b-j) a cégcsoport új munkásszállójának építkezésén Nyírkarászon 2020. november 6-á – fotó: Balázs Attila / MTI

Bodó Sándor hangsúlyozta, a kormány a források odaítélésekor figyelembe veszi például az adott térség munkanélküliségi adatait és a pályázó cégek nagyságát és foglalkoztatotti létszámát. A csaknem kétezer embert foglalkoztató Master Good cégcsoport Nyírkarászon és Szabolcsbákán két külön projekt keretében alakított ki egy 84, illetve 83 személyes munkásszállót, előbbi helyszínen 322 milliós, míg a másiknál 256 millió forintos beruházással – ismertette Bodó Sándor. A vissza nem térítendő támogatás mértéke a két fejlesztés esetében meghaladta a 264 millió forintot, a szállók üzemeltetéséhez pedig nyolc álláskereső foglalkoztatására kapott a cég támogatást.

Bárány László, a cégcsoport tulajdonosa elmondta, a vállalatcsoporthoz tartozó Master Good Kft. által elindított beruházás során modern munkásapartmanok épülnek fel a társaság nyírkarászi és szabolcsbákai telephelyein. A hotelegyüttesekben saját fürdőszobával rendelkező szobákat, valamint konyhát, társalgókat, sportolásra alkalmas helyiségeket és zöldfelületeket magában foglaló közösségi tereket alakítanak ki.

m03Dolgozó a Master Good cégcsoport munkásszállójának építkezésén Nyírkarászon 2020. november 6-án – fotó: Balázs Attila / MTI

A kiemelt támogatás segítségével nem egyszerűen munkásszállót építünk, hanem olyan minőségű, akár családok számára is perspektívát nyújtó apartmanszállodát, amelyekben önálló főzési, mosási, tisztálkodási és szórakozási lehetőségek érhetőek el – mondta Bárány László. Hozzátette, a szállások mellett mintegy egyhektáros, megművelhető kerteket alakítanak ki, így lakóközösségenként akár 2-300 négyzetméteres földterület áll rendelkezésre.

A integrált takarmány-termeltetéssel, baromfitenyésztéssel, keltetéssel, brojlerhízlalással és feldolgozással foglalkozó cégcsoport emelkedő gazdasági teljesítményét értékelve elmondta, a társaságnak 2010-ben 886 munkavállalója és 22 milliárd forintos nettó árbevétel volt, 2019-ben pedig már 1922 fős munkavállalói létszám mellett az árbevétele elérte a 105 milliárd forintot. Ez a cégcsoport organikusan fejlődött, amelyben nagy szerepe van az itt dolgozó munkavállalóknak – fűzte hozzá Bárány László.