A magyar ipar a várakozásokon felül teljesített februárban is, ami a vártnál nagyobb ellenállóképességre utal az exportpiacok romló konjunktúra kilátásaival szemben – így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők a statisztikai hivatal péntek reggel kiadott első becslését a februári ipari termelésről.

Illusztráció – fotó: 24.hu

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) azt közölte, hogy az ipari termelés volumene februárban 5,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz viszonyítva 1,0 százalékkal nőtt. Az év első két hónapjában 5,2 százalékkal volt nagyobb az ipar kibocsátása, mint az előző év azonos időszakában.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője megállapította: főként az autó- és elektronikai cikkek gyártásának köszönhetően gyorsabb növekedésre váltott a magyar ipar februárban. Az ipar alapvetően változékony eredményt mutat, de tavaly szeptember óta gyorsulás figyelhető meg, ami azért érdekes, mert ebben az időszakban az európai gazdaság a lassulás jeleit mutatta. "Valószínűleg a magyar iparba belépő új kapacitások adják a többletet. Ráadásul ezek az új kapacitások nem csak kompenzálják a lanyhuló nemzetközi keresletet, hanem egy kis pluszt is tudnak adni az ágazatnak" – tette hozzá. A K&H elemzője szerint a mostani kilátások alapján az idén 4 és 5 százalék közötti növekedésre lehet képes a magyar ipar, de az erős évkezdés miatt inkább az 5 százalékhoz lesz közel a végeredmény.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzőjének megítélése szerint a járműgyártás gyorsulásához hozzájárulhatott, hogy az Audi gyárban pótolhatták a januári sztrájk miatt kiesett termelést. Idén új gépkocsi modellek gyártása és további feldolgozóipari kapacitások üzembe helyezése, valamint a robosztus belső kereslet adhat további lendületet az ipari termelésnek, amit a magas bizalmi indexek is tükröznek. A meredeken csökkenő európai konjunktúra, a globális és a kínai gazdasági növekedés lassulása, valamint a Brexit körüli bizonytalanság azonban jelentős kockázatokat jelenthet. A Takarékbank elemzői idén az ipari kibocsátás 5,5 százalékos növekedését várják a tavalyi 3,6 százalék után.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője hangsúlyozta: januárhoz hasonlóan februárban is pozitív meglepetést hoztak az ipari termelés adatai. Az első két hónap adatai összességében kifejezetten pozitív évkezdetről tanúskodnak, a magyar ipari termelés meglehetősen ellenállónak bizonyult a globális növekedési kilátások romlásának, illetve az üzleti bizalom romlásának és a konjunktúra lassulásának a főbb exportpiacokon.

iptIpari termelés Magyarországon – ábra: KSH / MTVA / MTI 

Az elemző szerint továbbra is nehéz azonban az ipar rövid távú kilátásainak megítélése. A márciusi beszerzésimenedzser-index már csökkenést mutatott, ami figyelmeztető jel lehet, és némi lassulást sugall, azonban a korábbi beruházások termőre fordulása továbbra is támogathatja a szektort. Az Erste Bank szakértője összességében óvatos optimizmussal alapvetően konszolidált ipari teljesítményt vár az elkövetkező hónapokra. A termelés növekedése az év egészében 4,5-5 százalékos sávban lehet a várakozása szerint.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágvezetője kiemelte, hogy az ipar februári növekedése meghaladta az elemzői várakozásokat, vagyis válságjelek helyett további növekedés látszik az ágazatban. A járműipar, illetve az egész ipar kedvező teljesítménye az élénk belső kereslet mellett azzal is összefüggésben állhat, hogy februárban már a német ipar teljesítménye sem volt olyan kedvezőtlen, mint a korábbiakban.