Okosgyárra válik a Café Frei szécsényi üzeme, melybe két csomagológépet szállít a Raab-Prog Kft.

Kép: Siemens

A Siemens technológiáját felhasználva az új berendezések olyan kommunikációval rendelkeznek, amelyek révén magasabb szintű központi irányítás és adatgyűjtés válik megvalósíthatóvá. 

Nagy Ferenctől, a Raab-Prog Kft. cégvezetőjétől megtudtuk, hogy az egyik csomagológép a Cafe Frei új termékét, az ízesített őrölt kávé csomagolását végzi, a másik a jelenleg is polcokon található kapszulás kávé automata csomagolására hivatott. Az új gépekkel a Café Frei szécsényi üzemében olyan okosgyár fog megvalósulni, amelyben a teljes kávégyártás folyamata nyomon követhető és szabályozható a kávé őrlésétől a készre csomagolt termékekig.

Milyen szerepet töltenek be az új gépek a Cafe Frei értékláncában?

N.F.: A Café Frei hazánk legnagyobb kávéházlánca. A hazai piac mellett több más országban is jelen vannak. A cég üzletfilozófiája, hogy csúcsminőségű termékeket kínáljon a vásárlóinak verhetetlen áron. A Cafe Frei ár-érték arányban kíván elsőszámú szereplő lenni, valamint kiemelten fontosan tartja a lelkiismeretes kereskedelem mellett megvalósuló kávéüzletet.

A koncepció sikerességét mutatja, hogy termékeik a saját és franchise kávézókon túl számos üzletlánc polcán megtalálhatóak. Azért, hogy a növekvő igényeket ki tudják elégíteni, hatékonyan kell növelniük a termelésüket: a jelenlegi manufakturális termelést fokozatosan felváltja az automata gépek által támogatott termelés. Szécsényben végzik a világ számos pontjára menő kávékapszulák gyártását. Ebben segít a Raab-Prog.

Milyen Siemens megoldások támogatják a gép működését?

N.F.: A fél év alatt megvalósult projektben a megrendelő szakembereivel közösen határoztuk meg a folyamatokat és technológiákat. A gépek vezérlését olyan Siemens megoldások végzik, mint a CPU 1215C vezérlés, KTP700-as kijelző, és G120C frekvenciaváltókat használtunk a motorhajtásokhoz. Cégünk két gépet szállít a Café Frei számára. Az ízesített őrölt kávé csomagoló gép ciklusideje 2 másodperc, tehát 30 db-ot képes percenkét csomagolni. A kapszulás kávé csomagoló gép ciklusideje 6 másodperc, teljes kamerás ellenőrzéssel és selejt eltávolítással, azaz 10 db dobozt csomagol le percenként. Ebből kiszámolható, hogy műszakonként jelentős mennyiségű kapszulát lesz képes feldolgozni a berendezés. De a mennyiség nem akadály, az előbbi technológia révén  magasabb szintű központi irányítás és adatgyűjtés valósítható meg.

Milyen kihívások voltak a gép megépítésében?

N.F.: Az egyik kihívás a gépek mérete volt. Kiemelném a kapszula csomagoló berendezést, mert annak egy aránylag kis hely áll rendelkezésre, így egy kompakt gépet kellett tervezni, ami elfér a megadott helyen és még megfelelően hozzáférhető is. Élelmiszeripari termékek lévén nagy hangsúlyt fektettünk a gépalkatrészek könnyű karbantartására és takarítására.

Mit lehet tudni a Raab-Prog-ról, mi a cég főbb erőssége?

N.F.: A Raab-Prog projektjeibe szinte csak Siemens eszközöket építünk be azok megbízhatósága, elérhetősége miatt. Sok esetben már a vevők is Siemens termékek használatát írják elő. Programozó, gépész és villamos kollégáink is több éves nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek Siemens termékek terén, így nem volt kérdés, hogy a Café Frei projektjeibe is a Siemens Zrt. által biztosított eszközöket használunk.

Cégünk a technológiai problémák megoldására specializálódott. Profilunk az automatizálás, manipulátorok, robottechnika, komplett gyártósorok és rendszerintegrálás. Erősségünk a magas szakmai tudás és a rugalmasság. Gyorsan tudunk reagálni ajánlatkérésekre, gyorsan tudunk dönteni és képzett munkatársaink megtalálják a lehető legjobb műszaki megoldásokat a vevői igényekre. Nagy tapasztalatunk van mind kis kézi-/automata állomások, mind akár egész csarnokot betöltő gépsorok kivitelezésében is. Jelentős referenciákkal bírunk az autóipar területén is.