Történetének legsikeresebb évét zárja a kazincbarcikai székhelyű BorsodChem Zrt. (BC), Északkelet-Magyarország egyik legnagyobb foglalkoztatója; a 2011. óta a kínai Wanhua-csoport tulajdonában lévő vegyipari társaság 2016-ban tovább tudta növelni termelési és értékesítési volumenét – tájékoztatta a társaság az MTI-t.

Közleményük szerint a 2015. évi 1,1 milliárd euró (341 milliárd forint) után 2016-ban a BorsodChem-csoport konszolidált árbevétele eléri az 1,2 milliárd eurót (374 milliárd forint). A csoport adózás, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) meghaladja a 250 millió eurót 2016-ban, ez csaknem 50 százalékos növekedés az előző évhez képest.

borsodchemA BorsodChem Zrt. főbejárata – fotó: Jávori István

A menedzsment előrejelzése szerint a csoport adózás utáni konszolidált eredménye is kiemelkedő mértékben nőhet és elérheti a 2015-ben elkönyvelt 25 millió euró háromszorosát, azaz 75 millió eurót. A cég a közleményében kiemelte, hogy a 2016-os év a beruházások szempontjából is kiemelkedő volt. A társaság a 2013-ban 84 millió euró költségkerettel indított projekt lezárásaként – a sikeres próbaüzemet követően – megkezdte a sósavkonverziós üzemében a termelést.

A telephely általános műszaki színvonalának fenntartására, javítására elköltött további 35-40 millió euró mellett elindult egy új membráncellás klór üzem építése is összesen 114 millió euró tervezett költséggel. A beruházások magas intenzitásának fenntartása a kínai tulajdonos elkötelezettségét jelzi – tették hozzá. A közlemény szerint a beruházások, fejlesztések középpontjában a magasabb hozzáadott érték elérése, a termékminőség és vevői elégedettség növelése, a környezetbarát és energiahatékony technológiák széles körű alkalmazása, valamint az innováció és kutatás-fejlesztési tevékenység áll.

A vegyipari vállalat arról is beszámolt, hogy a közelmúltban változások történtek a társaság vezetésében. Csien-seng Ting 2016 novemberében – elérve a kínai nyugdíjkorhatárt – a Wanhua Industrial Grouptól és a Wanhua Chemical Grouptól nyugdíjba vonult. Ezzel egyidejűleg döntött arról is, hogy a BorsodChemnél betöltött elnök-vezérigazgatói posztjából is visszavonul.

A BorsodChem tulajdonosai úgy döntöttek, hogy a 2012 óta alelnöki beosztást betöltő Hung-csie Lut (Patrick Lu) bízzák meg a BorsodChem igazgatóságának elnöki tisztségével, és a 2011 óta az értékesítési és marketing divíziót vezető Csün-csang Liut (Alex Liu) nevezik ki a BorsodChem vezérigazgatójává – áll a tájékoztatóban.