Egymillió euróból épít gyárat Szikszón a magyar tulajdonú, vízfertőtlenítő technológiát fejlesztő és gyártó Redo; a cég 50 új munkahelyet létesít a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban – közölte a település polgármesteri hivatala az MTI-vel hétfőn.

p01Illusztráció – fotó: pexels.com

A tájékoztatás szerint a beruházást saját forrásból finanszírozza a Redo Water Systems Kft., amely nemcsak a gyártást, hanem a kutatás-fejlesztési tevékenységet is a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban végzi majd, és mint korábban, ezúttal is számos magyar beszállítót alkalmaznak.

A Redo a világ 32 országában van jelen technológiájával, Omán lakosságának 20 százaléka fogyasztja a cég által tisztított vizet. A közleményben Füzesséri József Szikszó polgármestere kifejtette, a Redo Water Systems évekkel ezelőtt települt a Szikszói Ipari parkba, és azóta is szép eredményeket ért el. 

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a cég értékesítési nettó árbevétele tavaly 115 millió forintra nőtt, több mint háromszorosa lett az egy évvel korábbinak. Az adózott eredmény 51,4 millió forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 30 milliós veszteséggel.