Az egykori Béri Balogh Ádám-laktanya parancsnoki épületének felújításával szolgáltatóházat alakítanak ki a csongrádi ipari parkban, a földszint a helyi múzeum raktárbázisául szolgál majd – tájékoztatta Bedő Tamás, a város független polgármestere az MTI-t.

01Képünk illusztráció – fotó: iph.hu

Az egykori laktanya területén létrehozott ipari parkban jelenleg 28 vállalkozás működik. A korábbi parancsnoki épület felújításával, a barnamezős terület hasznosításával az eddig üresen álló épület szolgáltatóház funkciót kap. Az emeleten százfős konferenciaközpontot, irodákat, egy kisebb rendezvény-, illetve tárgyalótermet, valamint büfét alakítanak ki. A földszinten raktárat hoznak létre, amelyben a Tari László Múzeum korábbi években és projektek során felhalmozott értékes anyagait, eszközeit tárolják majd.

A 250 millió forintos uniós és hazai forrásból a tervek szerint jövő májusra elkészülő fejlesztés újabb szolgáltatásokat biztosít majd az ipari parkban működő cégeknek, lehetővé teszi a terület múltját szimbolizáló utolsó laktanyaépület megőrzését is. A felújítás során kicserélik a nyílászárók egy részét, szigetelik a külső homlokzatot és a lapos tetőt, lebontják a felesleges kéményeket, átalakítják a belső tereket, felújítják szintenként a vizes blokkokat, az épületgépészetet és az elektromos hálózatot – tudatta a polgármester.