Több mint 800 millió forintos áron értékesít földterületet Zalaegerszeg önkormányzata a német Rheinmetall magyar vegyesvállalatának beruházásában megvalósuló Lynx tankgyár részére – közölte pénteki sajtótájékoztatóján a zalai megyeszékhely polgármestere.

A Lynx jelenleg a világ egyik legmodernebb harcijárműve – fotó: Rheinmetall

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) az előző napi közgyűlés döntéseinek ismertetéseként beszélt arról, hogy a város 817,5 millió forintos áron értékesít egy 18,4 hektáros területet a harcijárművek gyártóüzemére, közvetlenül a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya mellett. A ZalaZONE Járműipari Tesztpálya közel 265 hektáros területe az önkormányzat tulajdonában áll, ezt bérli a tesztpályát üzemeltető állami vállalat. 

Az önkormányzat a fentebb említett ZalaZONE pálya területéből értékesít 18,4 hektárt. A földterületet néhány évvel ezelőtt 2900 forintos négyzetméteráron vásárolta meg a város, most pedig az értékbecslés alapján 3500 forintos nettó áron tudja értékesíteni, ami a koronavírus-járvány miatt kieső városi bevételeket jelentős részben ellentételezi – hangsúlyozta a városvezető.

Balaicz Zoltán beszámolt arról is, hogy a város közgyűlése teljes politikai konszenzussal elfogadta Zalaegerszeg közel 300 oldalas, 2030-ig szóló gazdaságfejlesztési stratégiáját. Az önkormányzat reményei szerint ebből a dokumentumból – a hasonló debreceni program mintájára – kormányhatározat készülhet, így pedig újabb forrásokhoz juthat Zalaegerszeg egyebek mellett a közlekedési infrastruktúra és a gazdasághoz kapcsolódó képzések megerősítésére, illetve újabb iparterület kiépítésére.