Három év alatt tízmilliárd forint értékben fejleszti budapesti üzemét a Siemens Zrt., egyúttal több mint 150 magasan képzett műszaki szakembert vesz fel a telephelyre – jelentette be Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója a vállalat Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

A 6 hektáron elterülő Siemens Power and Gas budapesti, Késmárk utcai üzeme gáz- és gőzerőművekbe gyárt turbinalapátokat és nagy méretű acélkomponenseket.

Mint azt az elnök-vezérigazgató elmondta, a Siemens csoport Magyarországon mintegy 3000 munkavállalót foglalkoztat, a budapesti üzem a cégcsoport nemzetközi villamosenergia-termelő ágazatának kulcsfontosságú szereplője. Felidézte, hogy 2011 óta több mint 7 milliárd forint értékben hajtottak végre beruházásokat, mára csaknem 600-an dolgoznak az üzemben.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a rendkívül magas hozzáadott értéket képviselő új termékek gyártása 2018-ban kezdődik majd, és a fejlesztéssel az üzem Európa egyik legnagyobb turbinalapát gyárává válik.

A beruházás azért is fontos Magyarország számára, mert nyitott gazdaságként fejlődését nagymértékben meghatározzák a külföldi beruházások és az export eredményessége, most pedig egy folyamatos innováción alapuló, exportorientált fejlesztésről van szó – jelentette ki.

Elmondta, egyedülálló módon Magyarországon elsőként indít a Siemens duális műszaki mesterképzést a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Siemens német vállalat, és a magyar nemzetgazdaság szempontjából különösen fontos a német vállalatok bizalma, amelyek az országba érkező külföldi működőtőke negyedét képviselik.

Az egyre élesedő világgazdasági versenyben végre kell hajtani a technológiai fejlesztéseket – jelentette ki. Ezért döntött úgy a kormány, hogy a 2017-es év a komoly adócsökkentések éve lesz – tette hozzá, felidézve a társasági adó kulcsának egységesen 9 százalékra csökkentését, amely a legalacsonyabb Európában.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a nemzetközi vállalatokkal való tárgyalások során úgy látták, a tőkeáramlás egyik legfontosabb szempontja a társasági adó szintje lesz, a vállalatok a 7-10 százalék közötti szintet keresik. Magyarország a 9 százalékos társasági adóval egyedülálló pozícióban találja magát Európában – vélekedett Szijjártó.

siemens
Több milliárd forintos beruházásokkal kopogtatnak – fotó: privatbankar.hu

Elmondta, a tavalyi rekordév után idén is jó esély van arra, hogy az export, a külkereskedelmi többlet, és a beruházás-ösztönzéssel foglalkozó hivatalon keresztül érkező beruházások újabb csúcsokat döntsenek. A szeptemberi adatok szerint az első kilenc hónapban az export 3 százalékkal, a külkereskedelmi többlet 1,2 milliárd euróval haladja meg a tavalyit – ismertette.

Goszták Árpád, a vállalat Power and Gas budapesti üzemének gazdasági vezetője elmondta, a beruházással egy 10 ezer négyzetméteres új csarnokot építenek fel, valamint 2500 négyzetméterrel bővítik a meglévőt. A munkák a héten kezdődnek – tette hozzá. A budapesti üzem a Siemens egyik kompetencia központja. A mostani bővítéssel egy új terméktípus, a mellékoldali gázturbinalapát gyártását kezdik meg, amely egyben új technológia Magyarországi bevezetését is jelenti – pontosított.

A vezető szerint a Siemensnél elsőként ismerték fel, hogy a csupán a bérköltség előnyére épülő gyártás nem lehet sikeres Magyarországon, ahhoz, hogy kompetenciaközponttá váljon az üzem, szükséges volt a dolgozók rugalmasságára, kreativitására. A 2000-es évek elején Magyarországra telepített technológiákat mára a világ élvonalába hozták fel – mutatott rá. A nyilvános cégadatok szerint a Siemens Zrt. a 2015. szeptember 30-val zárult pénzügyi évben 89 milliárd forint értékesítési árbevételt ért el az egy évvel korábbi 83 milliárd forint után. A cég adózott eredménye a tavaly szeptember végéig tartó egy évben 3,5 milliárd forint volt, az egy évvel korábbi 5,4 milliárd forintot követően.