Több mint 10 milliárd forintos árbevételt ért el 2017-ben az Akker-Plus Kft. építőipari cég az előző évi 8,24 milliárd után, miután a tervezett 1 milliárd helyett 2,6 milliárd forinttal nőtt a cég kereskedelmi forgalma – közölte a vállalat az MTI-vel.

akkerÉpp egy megrendelést teljesítenek – fotó: akker.hu

A főként építőanyag és üzemanyag kereskedelemmel, illetve építőipari kivitelezői tevékenységgel foglalkozó, magyar tulajdonú  vállalkozás alapító tagja Magyarország meghatározó építőanyag-kereskedelmi hálózatának, a Hufbau franchise-nak. 

Endrődi Ferenc Pál, az Akker-Plus Kft. tulajdonos-ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a Bács-Kiskun megyei Akasztóról induló vállalkozásként az 1990-es alapítást követően, 1993-ban Soltvadkerten, 1995-ben Kiskőrösön, 1999-ben pedig Kecskeméten nyitottak építőanyag kereskedést, 2011-ben Kiskőrösön barkácsáruházat, 2015-ben pedig Kalocsán műszaki szaküzletet adtak át. Újabb állomásként eddigi tüzép telepeik mellett június 1-jén Kecskeméten és Soltvadkerten is új építőanyag áruházakat nyitnak.

Eddigi termékkínálatuk – az építő- és burkolóanyagok, a nyílászárók, az építőanyag kiegészítők és a kemikáliák szélesebb termékskálája – mellett építőipari szerszámokkal és okos építőanyagokkal, azaz a közel nulla energiaigényű épületek építéséhez alkalmas árukészlettel bővül. A vállalkozás jelenleg 4 település 5 telephelyén 150 munkavállalót foglalkoztat.

Az Akker-Plus Tüzelő- és Építőanyag Kereskedelmi Kft.  nettó árbevétele 2017-ben 10,116 milliárd forint, míg az előző üzleti évben 8,24 milliárd forint volt. A cég árbevétele szinte teljes egészében belföldi értékesítésből származik. A vállalat adózott eredménye tavaly 182 millió forint, míg 2016-ban 105 millió forint volt.