Kétszázmillió forintból épít új, 500 négyzetméteres gyártócsarnokot és szerez be új gépeket a főként kazángyártással foglalkozó orosházi Euro-Unior Fűtéstechnika Kft.

euro union fűtéstechnikaIllusztráció: Rob Lambert on Unsplash

Ifjabb Szabó Géza elmondta, az uniós Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) pályázatán 125 millió 300 ezer forint támogatást nyertek el 70 százalékos támogatási intenzitással, a fennmaradó összeget saját erőből finanszírozzák.

Az összegből megépül egy 500 négyzetméteres gyártócsarnok a jelenlegi mellé, amellyel ezer négyzetméteresre bővül az üzem. A kivitelezés a napokban kezdődött, a tervek szerint március végére fejeződik be.

Emellett vásároltak két gépet, amelyeket már tesztelnek is: egy japán hegesztő robot a nagy darabszámú, kisebb méretű alkatrészek gyártásában nyújt majd segítséget; egy lézervágó lemezmegmunkáló gép segítségével pedig saját maguk is el tudnak készíteni olyan alkatrészeket, amelyeket eddig készen szereztek be - magyarázta az ügyvezető.

Elmondta, fő profiljuk a kazángyártás, a nagyobb, 50 kilowatt teljesítményű gépekből éves szinten mintegy ezer darabot; a kisebb teljesítményűből szintén körülbelül ennyit állítottak eddig elő. Emellett saját termékük egy vegyes tüzelésű kazán, amelynek várhatóan most fut fel a gyártása a gáz árának növekedése miatt. Utóbbit főként a hazai piacra szánják.

Ifjabb Szabó Géza közölte, a cég árbevétele 2020-ban 350 millió forint volt, ami 2021-ben 800 millióra nőtt. Idén szeptember végéig elérték ezt a szintet, év végén reményeik szerint egymilliárd forintos árbevétellel zárnak. Az elmúlt években folyamatosan bővült exporttevékenységük: míg 2018-ban csak a bevétel egyharmadát adta, ma már a 90 százalékát.