Az új ipari parkot a Modern városok program 6,5 milliárd forintos támogatásával fogják megépíteni, az ehhez szükséges százhektáros terület csaknem felét már megvásárolta a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. – közölte a város polgármestere az MTI-vel.

craneKépünk illusztráció – fotó: pexels.com

Ács Rezső (Fidesz-KDNP) elmondta: a tolnai megyeszékhely keleti határában tervezett ipari park területén 2018 első felében kezdődik a közművesítés. Ennek részeként új, Szekszárdot elkerülő út is épül a tehergépjármű-forgalomnak.

Az önkormányzat a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel együttműködve keresi a lehetséges befektetőket, a város a feldolgozóipari, könnyűipari, illetve a szolgáltatásban működő cégeket  részesíti előnyben a betelepedésnél. Emellett számítanak a paksi atomerőmű bővítésében résztvevő beszállítók megjelenésére – foglalta össze.

Megjegyezte azt is, hogy tavaly – szintén a Modern városok program támogatásával – szakképzési programot indítottak Szekszárdon. Ebben azt vállalták, hogy a város öt év alatt ötszáz olyan, jól képzett szakembert bocsát ki, akikre a térség gazdaságának szüksége van, és az atomerőmű bővítésében is részt vehetnek.

Fejlesztik a jelenlegi, 2008-ban kialakított, 50 hektáros ipari parkot is. Bálint Zoltán az üzemeltető Szekszárdi Ipari Park Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program mintegy 500 millió forintos forrásából járdát építenek, bővítik az elektromos kapacitást, és több üzemcsarnokot építenek összesen körülbelül 2000-3000 négyzetméteren.

Az ipari parkban, ahol 29, többségében kis- és közepes vállalkozás tavaly 509 ember foglalkoztatásával 25 milliárd forint árbevételt ért el, jelenleg 2,5 hektárnyi terület hasznosítható szabadon.